előfizetésem
Hírlevél
Mi köze lehet egymáshoz a menstruációnak, a teflonnak és a klímaválságnak?
Megtanultunk a suliban, bioszon, hogy testünk hatvan-hetven százaléka víz, és ezen csodálkoztunk valószínűleg mindannyian, hiszen a logikusnak tűnik, hogy ebben az esetben szét kellene folynunk. Nos, összességében ez is történik: folyunk, csordogálunk, szivárgunk. És hogy mi köze van mindennek a társadalmi folyamatokhoz? A hidrofeminizmus elmélete szerint meglepően sok.
Körülbelül öt éve hallottam először a hidrofeminizmus kifejezést. Megtetszett, viccesnek találtam. Vízi feminizmus? Mi az? A hableányok lázadása? Már akkor elhatároztam, hogy utánanézek ennek a témának, de aztán elfelejtettem, és nem régen jutott újra eszembe a budapesti Placcc Fesztivál kapcsán.
A Placcc különben egy szuper esemény, tematikus köztéri fesztivál (ősz elején szokott lenni), amelynek során művészek használják a város legváltozatosabb tereit, és ott különleges műalkotásokat hoznak létre. 2024-ben az eseménysorozat fókuszába a városi ember vízzel való kapcsolata került, és egy közösségi színházi projekt kapcsán jutott eszembe újra, hogy talán jó lenne arról többet tudni, mégis mi közük van a feministáknak a vízhez.
Az ember is a természet része - még ha néha el is felejti
A hidrofeminista elmélet megalkotója Astrida Neimanis, a Sydney-i Egyetem kutatója. A témáról szóló 2017-ben megjelent könyve (Bodies of Water: Posthuman Feminist Phenomenology) rengeteg más gondolkodóra, művészre, újságíróra inspiráló hatást gyakorolt. Magyarországon azonban viszonylag kevesen foglalkoznak e témával, akik igen, azok főleg a művészet területén.
Volt például a Trafó Galériának 2019-ben egy izgalmas csoportos tárlata, a Nedves hálózatok. Ennek kurátora Szalipszki Judit volt, így cikkem megírásakor őt kerestem fel, hogy meséljen nekem a hidrofeminizmus elméletéről. A hidrofeminizmus – ellentétben azzal, amit korábban sejtettem – egy komplex, mindent átfogó, és a gondolkozás gyökeres megváltoztatását célzó elmélet. Szalipszki Judit úgy fogalmaz, hogy hasznos metafora arra, hogy általa elképzelhetővé váljanak olyan, egyébként nehezen megragadható globális tendenciák, mint például a klímakrízis.
Egy feminista szemlélettel fejlesztett város nemcsak a nőknek jó, hanem mindenkinek
„Ma általános emberi tapasztalat, hogy különböző krízisek közepette éljük az életünket. Ezek közül a klímakrízis csak egy, de ott van még mellette a szolidaritás hiánya vagy az erőszak állandó jelenléte a világban. Ezek bonyolult rendszerek, amelyek erősen összefüggenek, egymásba kapcsolódnak. Akik erről gondolkoznak, az újságírók, a művészek, de akár a politikusok is, olyan kereteket keresnek, amelyeken keresztül ez a kapcsolat elbeszélhető, megragadható, felfogható. A hidrofeminizmus egy lehetséges módszer erre: a víz anyagán keresztül mutat rá arra, hogy az ember nem a természettől lehatárolt lény” – mondja Szalipszki Judit.
Mindenhol ott vannak
Astrida Neimanis elmélete megkérdőjelezi azokat a határokat, amelyeket a hétköznapokban adottnak veszünk. Például azt, hogy a bőrünk egy minket hermetikusan lezáró burok lenne. Hiszen tudjuk is a középiskolai tanulmányainkból, hogy testünk felülete porózus membrán, ami a folyadékot átereszti. Szalipszki Judit szerint: „ha végiggondoljuk, mik azok a különböző folyadékok, nedvek, amik bekerülnek a szervezetünkbe, vagy érzelmi, fizikai behatások miatt távoznak belőlünk, hogy ezáltal hogyan kapcsolódunk össze más, emberi és emberen túli testekkel, az arra ösztönözhet minket, hogy ne úgy gondoljunk magunkra, mint másoktól független, autonóm lényekre, hanem úgy, mint akik össze vannak szövődve más emberekkel, közösségekkel vagy természeti létezőkkel.
Ha így tekintünk magunkra, azzal azonnal lebontjuk azt a hierarchiát is, miszerint vagyunk mi, és van a másik; eltűnik a megkülönböztetés – ez pedig egy újfajta ökológiai tudatossághoz vezethet. Hiszen, ha nincs én és nincs másik ember, akkor az is lehetetlenné válik, hogy magunktól függetleníteni tudjuk a környezetre gyakorolt hatásunkat. Jól megragadja ezt a folyamatot például a mikroműanyagok problémaköre. Ezek az emberi érzékelés számára gyakorlatilag felfoghatatlanok, de mindenhol ott vannak, bennünk is.”
Szalipszki Judit említ egy másik, igen érdekes példát is, amelynek a lokális és globális ökoszisztémákban való jelentőségét a Trafó kiállításán egy holland művész, Sissel Marie Tonn dolgozott fel, a teflont. Igen, a teflonserpenyőt, nekem is van, nagyon szeretem, nem ég le benne semmi. Nos, van egy rossz hírem: a teflonbevonatban van egy vegyület, amit úgy hívnak, hogy perfluoroktánsav (PFOA) – ez belemosódik a vizekbe.
Ha bekerül az emberi szervezetbe, márpedig bekerül, akkor azt a zsírszövetünk eltárolja, de nem csak egy kis időre, hanem örökre. Ez az anyag mostanra mindenkinek benne van a véráramában, sőt az anyatejen át a kisbabák testébe is bekerül, és a nyugati civilizációtól távol lévő közösségek tagjainak testében is kimutathatóan jelen van, pedig nekik nincs teflonedényük.
Itthon nem azt jelenti a feminizmus, mint külföldön, és ez óriási baj
A hidrofeminizmus tehát megkérdőjelezi, hogy az emberi civilizáció a földi világ csúcsteljesítménye lenne, és hogy minden folyamatot az ember iránytana. Az emberek ökológiai lábnyoma a világ különböző tájain eltérő mértékű, ám az ökológiai krízist sokszor nem azok szenvedik el a legradikálisabb mértékben, akik tevékenységeikkel hozzájárultak ahhoz – a hidrofeminizmus ilyen módon utal a társadalmi és az ökológiai egyenlőtlenségek összetett rendszerére is.
De hogy jön ide a feminizmus?
Ha idáig eljutottunk, lehet, hogy kiszaladtunk már a konyhába, hogy a teflon palacsintasütőnket a kukába hajítsuk, aztán lehet, hogy ki is vettük onnan, mert rájöttünk, hogy lehet, hogy a kidobásával még nagyobb galibát okozunk a bolygónak, de egyetlen dologra még nem kaptunk választ, az tuti: mi köze mindehhez a feminizmusnak?
Szalipszki Judit elmondta, hogy ez az elmélet azért különösen hasznos nemi esélyegyenlőségi szempontból, mert úgy általában kérdőjelezi meg a bináris, hierarchikus gondolkozást. Elmossa a nő és a férfi , az ember és a természet közötti különbségeket, és a szolidaritást erősíti. A nő és a férfi társadalmi értelemben kulturális konstrukció – mi, emberek találtuk ki, mit tartunk nőiesnek és férfiasnak, azt is, mihez van joga férfiaknak és nőknek. Ám ha egy nagy organizmus részeként tekintünk minden élőlényre a bolygón, ezek a konstrukciók értelmüket vesztik.
A hidrofeminizmus esetében tehát nincs szó klasszikus „nőjogi” értelemben vett feminizmusról.
A hidrofeminizmus poszthumán és ismeretelméleti irányból közelít, így nem kizárólag a nőkre vonatkozik, hanem minden lény és anyag kapcsolatát vizsgálja egyfajta feminista etikai keretben, figyelmünket az erőviszonyokra és a kapcsolódások természetére irányítva.
Lehetünk-e egyszerre anyák és aktivisták?
A hierarchiákat megérteni és lebontani
Az elmélet fontos része az is, hogy a szivárgó (női) testek tabusítását feloldja – legyen szó vérről, folyásokról vagy egyéb, a társadalomban gusztustalannak, elrejtendőnek titulált, de egyébként teljesen természetes folyadékokról, amelyekkel a hétköznapokban együtt élünk. Szalipszki Judit szerint ez a tabufeloldás a feminizmusban is alapvető, a hidrofeminizmus fókuszában sokkal inkább az áll, hogy hogyan lehet olyan hierarchiákat megérteni, és idővel lebontani, mint például a patriarchátus, a gyarmati viszonyrendszerek, a kapitalizmus, és hogy ezeknek mi a viszonya a különböző erőforrásokhoz, amelyek közül a víz az egyik legfontosabb.
Rámutat arra is, hogy a globális krízisekben a nők általában intenzívebben érintettek – ennek tudatosítását ökológiai keretbe helyezi. A hidrofeminizmus elmélete mindemellett kritikaként is olvasható az ökofeminizmus azon felvetésére, ami szerint mi, nők, puszta biológiai adottságaink miatt – például azért, mert képesek vagyunk életet adni más emberi lényeknek – sokkal inkább természeti lények lennénk, mint a férfiak. Hiszen ez is csak egy fajtája lenne az én és a másik megkülönböztetésének, és épp e megkülönböztetés teszi lehetővé a társadalmi egyenlőtlenségeket.
Ha a természetet és a nőt egy platformra helyezzük, akkor lehetővé válik mindkettő rendszerszintű kizsákmányolása, így elemi érdekünk, hogy mindkettőt megszabadítsuk a különbségtétel béklyójától. „A hidrofeminizmus utal arra, hogy létezik a nők globális elnyomása, de a szolidaritásra helyezi a hangsúlyt ebben a rendszerben, a sebezhetőség felvállalására, és egy újfajta méltányosabb vagy igazságosabb világ kialakítására, ami nemcsak a nők, hanem nyilvánvalóan mindannyiunk érdeke” – magyarázza Szalipszki Judit.
