Szakértő árulja el, miért érzed, hogy egy szempillantás alatt eltelt a nyár

Van az a furcsa érzés, amikor még szinte el sem kezdődött a nyár, máris augusztus közepén találjuk magunkat. Gyerekként egy nyári szünet szinte végtelennek tűnt, felnőttként pedig néha azt érezzük, hogy egyik pillanatban még június van, a másikban már az ősz közeledik. Pedig az idő objektíven ugyanúgy telik, a megélésünk mégis egészen más lehet.

Dr. Horváth Kitti pszichológus, jogász, coach és képzésben lévő pár- és családterapeuta szerint a szubjektív időérzékelésünket számos tényező alakítja: többek között az életkorunk, a figyelmünk, az emlékezetünk, az érzelmi állapotunk és az, hogy mennyi új élmény ér bennünket. A legfontosabb: nem vagy egyedül az érzéssel, hogy elrepült a nyár.

Gyerekként mindenből több az új élmény

A gyerekkori nyarak azért is tűnhettek olyan hosszúnak, mert rengeteg olyan dolog történt velünk, amivel korábban még nem találkoztunk. Egy nyári tábor, egy utazás, egy új barátság, a nagyszülőknél töltött hét vagy akár egy új strand is különálló, emlékezetes eseménnyé válhatott. A pszichológus szerint az újdonság azért fontos, mert ilyenkor több információt dolgozunk fel, és az események jobban elkülönülnek egymástól az emlékezetünkben.

Emiatt amikor később visszatekintünk egy ilyen időszakra, sokkal több emlékezeti kapaszkodót találunk benne, így hosszabbnak és tartalmasabbnak tűnhet. Felnőttként viszont könnyen kerülünk olyan rutinba, amelyben ugyanazon az útvonalon járunk dolgozni, hasonló feladatokat végzünk, ugyanazokat a helyeket látogatjuk, és a napjaink szerkezete is hasonló. Ilyenkor kevesebb olyan esemény történik, amely élesen elkülönül a többitől. Ezért hónapokkal később könnyen lehet az az érzésünk, hogy az egész nyár szinte egyetlen összefüggő időszakká olvadt össze.

A nosztalgia nem véletlenül akkor jelenik meg, amikor valami nincs rendben

Nem mindegy, mire figyelünk

Az időérzékelésünket nemcsak az határozza meg, mi történik velünk, hanem az is, hogy mennyire figyelünk arra, ami éppen történik. Ha teljesen belefeledkezünk egy jó beszélgetésbe, egy könyvbe, filmbe vagy valamilyen kreatív tevékenységbe, gyakran csak utólag vesszük észre, milyen gyorsan eltelt az idő. A figyelmünk ugyanis elsősorban az élményre irányul, nem arra, hogy mennyi idő telt el. Egészen más történik unalom, várakozás vagy türelmetlenség esetén.

Ilyenkor sokkal inkább figyeljük az idő múlását, ezért akár néhány percet is hosszúnak érzékelhetünk. A szakértő arra is felhívja a figyelmet, hogy szorongáskor a belső gondolatok, az önmagunkra irányuló fokozott figyelem és a folyamatos aggodalmaskodás miatt szintén erősebben érzékelhetjük az idő múlását. Ezért fordulhat elő az a különös ellentmondás, hogy egy kellemes délután közben úgy érezzük, szinte pillanatok alatt eltelt, később viszont rengeteg emlékünk marad róla.

Egy unalmas óra ezzel szemben a helyszínen végtelennek tűnhet, utólag azonban alig tudunk felidézni belőle valamit. Vagyis nem ugyanaz az, ahogyan egy pillanatban érzékeljük az időt, és ahogyan később visszatekintünk rá.

Tényleg gyorsabban telik az idő, ahogy öregszünk?

Egy Wittmann és Lehnhoff által végzett kutatásban 14 és 94 év közötti résztvevőket vizsgáltak, és arra jutottak, hogy az életkor önmagában csak viszonylag kis részben magyarázza, mennyire gyorsnak érzékeljük az idő múlását. Az előző hét, hónap vagy év megítélésében például alig mutatkozott életkori különbség. A nagyobb időtávoknál azonban már más kép rajzolódott ki: az idősebb résztvevők az előző tíz évet gyorsabban elteltnek ítélték, és amikor saját életük korábbi szakaszaira tekintettek vissza, a gyerekkort érezték a leglassabbnak.

„Ez arra is utalhat, hogy az idő gyorsulásának érzése részben emlékezeti jelenség. Nem feltétlenül arról van tehát szó, hogy minden egyes nap gyorsabban telik, ahogy idősödünk, hanem arról is, hogy amikor hónapokra vagy évekre tekintünk vissza, az adott időszakban szerzett emlékek mennyisége és változatossága befolyásolja, milyen hosszúnak érezzük.” – magyarázza dr. Horváth Kitti.

Le lehet lassítani egy kicsit?

Az idő múlását természetesen nem tudjuk ténylegesen lelassítani, de a megélésén valamennyit változtathatunk. A hozzáértő szerint ebben az újdonság és a változatosság tudatos keresése is segíthet. Ehhez egyáltalán nem kell minden hétvégére különleges programot szerveznünk. Elég lehet egy új étterem kipróbálása, egy másik útvonal hazafelé, egy új hobbi, egy kirándulás, egy rég nem látott ismerőssel való találkozás vagy akár egy olyan hétvége, amelyet a megszokottól eltérően töltünk.

A lényeg nem az, hogy minden napunk eseménydús legyen, hanem hogy legyenek benne olyan élmények, amelyek elkülönülnek egymástól, és amelyekre később is emlékezni fogunk. Ebben a tudatos jelenlétnek is fontos szerepe lehet. Sokszor fizikailag ott vagyunk egy élményben, miközben fejben már a következő feladaton járunk. A telefonunkat nézzük, fényképezünk, válaszolunk egy üzenetre, vagy azon gondolkodunk, mi vár ránk másnap. Dr. Horváth Kitti szerint már az is sokat számíthat, ha időnként valóban arra figyelünk, amit éppen csinálunk.

Nem feltétlenül meditációról van szó. Lehet egyszerűen egy telefon nélküli vacsora, egy séta, amely során tényleg megfigyeljük a környezetünket, vagy egy nyaralás, amelynek minden pillanatát nem akarjuk azonnal megörökíteni.

A legnagyobb önismereti feladat nem az elengedés, hanem valami egészen más

Nem kell minden napot különlegessé tenni