Ezeket a betegségeket jelezheti, ha rengeteg rémálmod van

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A rémálmok felettébb kellemetlenek, ám néha hálás lehetsz értük, vannak ugyanis olyan betegségek, amelyeknek ez az egyik kezdeti tünete. Így nem biztos, hogy a lelkedben dúlnak viharok, az is előfordulhat, hogy egy testi probléma kialakulását próbálja tudtodra adni a szervezeted.

Komoly betegségekre is utalhat, ha gyakori rémálmaid vannak
Komoly betegségekre is utalhat, ha gyakori rémálmaid vannak
Fotó: pocketlight/Getty Images

Bármelyik is legyen a gond, ha nem volt egész életedben jellemző rád a rémálmok megléte, akkor gyanús kell hogy legyen, amennyiben ezek mégis hirtelen jelentkeznek. A betegségek tüneteit illetően, a legtöbben fájdalmakra, fáradtságra, szédülésre gondolnak, pedig néha egészen más formában találkozhatunk a testi gondok első jeleivel.

Így azonosítsd a betegség alapú rémálmot

Egy nemrég megjelent tanulmány szerint, a rémálmok és a hallucinációk, amelyek az ébrenlét során jelentkeznek, a lupusz, valamint az autoimmun betegségek megjelenésének a korai tünetei lehetnek. Éppen ezért, ez a kellemetlenség sok későbbi nehézségtől menthet meg, ugyanis, minél korábban megszületik a diagnózis, annál több a lehetőségünk a gyógyulásra. Sajnos vannak olyan esetek is, amikor a rémálmok megléte nem csupán a betegség kezdetet jelzi, hanem egy már meglévő állapot súlyosbodását, illetve újbóli fellángolását. Ebben az esetben akkor jelentkeztek először, amikor kialakult a betegség, és most visszatért a súlyosbodás alkalmával.

Agyi problémákat is jelezhet

A lupusz olyan betegség, amely több szervet, köztük az agyat is érinti. Ez egy hosszútávú probléma, amelyben a szervezet immunrendszere felborul, és megtámadja az egészséges szöveteket, ezzel gyulladást és fájdalmat okozva a test több részén is, beleértve a vérsejteket, az agyat, a szívet, az izületeket, de akár a májat, a tüdőt és a veséket is.

Mivel az agyat is érintheti, a tünet lehet akár a rémálom is, ám a legtöbben nem ismerik fel a kettő között lévő kapcsolatot. Pedig fontos, hogy orvoshoz fordulj, ha hetekig, hónapokig rémálmok gyötörnek, mert ez egyáltalán nem normális; ezeknek csak ritkábban szabadna megtörténniük. Nemrég a rémálmokat egyébként a koronavírussal is kapcsolatba hozták, kimondták ugyanis, hogy a COVID-ban szenvedő betegek 18%-a küzd velük, míg alapesetben, csupán az emberek 5%-nál megfigyelhető ez a kellemetlen jelenség.

Ezekből az ételekből egyél, hogy ne legyenek rémálmaid

Ezekből az ételekből egyél, hogy ne legyenek rémálmaid

Gyulladásos betegségek

Bár a rémálmok sok betegségnél nyomasztó problémát jeleznek, amelyet komolyan kellene venni, mégis sokan ritkán összpontosítanak rájuk, amikor a tüneteket kellene elemezni. Pedig az orvostudomány tisztában van a jelentésükkel. Egy friss tanulmány szerint az ízületi gyulladásban, és más gyulladásos betegségben szenvedő betegek rémálmokat és már alvászavarokat is tapasztalnak, például alvási bénulást, más néven alvásparalízist. Általában ez utóbbi is akkor következik be, amikor a REM szakaszban vannak, ahol a lidérces álmokra is sor kerül.

A gyulladásos betegségek esetében fellépő rémálmokban, gyakran maga az álmodó valamilyen támadás áldozata lesz, elesik, csapdába esik vagy meg akarják gyilkolni. De az is előfordulhat, hogy olyan kegyetlen tetteket visz véghez az álmodó, amelyre egyébként soha nem lenne képes a való életben.

„Volt, amikor lovagoltam, és körbe-körbe jártam, hogy megöljem az embereket a kardommal. Aztán valaki visszatámadt, én pedig elvágtam a torkát. Pedig egyáltalán nem vagyok egy erőszakos ember, még egy pókot sem ölök meg soha. Arra a következtetésre jutottunk az orvosommal, hogy én küzdök saját magammal, az immunrendszeremmel. Úgy tűnik, álmomban saját magamat támadom. Az ellenfél a testem, én pedig az immunrendszerem vagyok” - számolt be az egyik beteg arról, mivel magyarázta az orvosa ezeket a éjszakai rémképeket.

A rémálmok az autoimmun betegségeknél nem csupán annak kialakulását, de súlyosbodását is jelzik. Ha a rémálmok mellett a következő tünetek is megjelennek, tényleg halaszthatatlan a szakember segítsége:

  • fejfájás
  • fokozódó fáradtság
  • fájdalmas, duzzadt ízületek
  • kiütések
  • szédülés
  • láz.

Kérdés nélkül is beszélj a rémálmokról az orvosodnak

Számos tanulmányban résztvevő orvos úgy gondolja, hogy a rémálmokat még mindig nem veszi elég komolyan a tudomány, a vizsgálatok során sok páciens arról számol be, hogy nem kérdezik meg őket róla, jelen van-e ez a tünet. Éppen ezért mindenkit arra biztatnak, hogy kérdés nélkül is számoljanak be a rémálmokról a vizsgálatok során. A lupusz esetében mint kiderült, nem csupán akkor jelentkeznek a szörnyű álmok, amikor az agy az érintett terület, hanem akkor is az egyik leggyakoribb tünet, amikor a vesék, vagy a tüdő területén lépnek fel a problémák.

6 módszer, amivel garantáltan elkerülheted a rémálmokat

6 módszer, amivel garantáltan elkerülheted a rémálmokat

Ha minden vizsgálatot elvégeztek, és kiderült, hogy sem a lupusz, sem autoimmun betegség nincs jelen, viszont a rémálmok rendszeresek, intenzívek és gyakran fellépnek, úgy érdemes pszichés úton elindulni.

Neked is érezned kell, mennyire szokatlan a tünet

Vannak, akik egyszerűen csak hajlamosak a rémálmokra, vagy a hallucinációra, ezzel alapvetően nincs is probléma. Másoknál a melatonin szedése hozza elő ezeket a mellékhatásokat. De akinél lelkileg felkavaró hatása van, nappal is megszenvedi ezeknek a következményét és más tünetek is jelen vannak, annak nem ajánlott sokáig tologatnia az orvosi vizsgálatot.

Az szintén egy aggasztó jel lehet, ha a rémálmaid visszatérőek. Ha menekülsz valami elől, vagy olyan agresszív viselkedést tanúsítasz álmodban, amelyre alapvetően nem lennél képes, akkor könnyen lehet, hogy a korábban említett élménybeszámolóhoz hasonló szakaszon mész keresztül. Fontos, hogy mindig legyél nyitott és transzparens a rémálmaiddal kapcsolatban a szakorvosi rendelésen. Ha pedig úgy érzed, nem vesznek elég komolyan, keress olyan szakembert, aki megfelelő hangsúlyt fektet ezek kivizsgálására is.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Techxpo További cikkek

Ez is érdekelhet

Tönkreteheti az arcod a nem megfelelő bőrápolás: ezeket a hatóanyagokat tilos összekeverni

glamour plusz ikon Tönkreteheti az arcod a nem megfelelő bőrápolás: ezeket a hatóanyagokat tilos összekeverni

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Íme néhány egyszerű tipp, hogy az őszi felfázás ne keserítse meg a hétköznapokat (x)

Íme néhány egyszerű tipp, hogy az őszi felfázás ne keserítse meg a hétköznapokat (x)

A stressz tényleg megzavarja a menstruációs ciklust - Mutatjuk, mit tehetsz ellene (x)

A stressz tényleg megzavarja a menstruációs ciklust - Mutatjuk, mit tehetsz ellene (x)

3 tipp, melyekkel pénzügyileg is tudatos maradhatsz a Glamour-napok alatt (x)

3 tipp, melyekkel pénzügyileg is tudatos maradhatsz a Glamour-napok alatt (x)

Az ősz legnagyobb trendjei: must-have darabok, amik nem hiányozhatnak a ruhatáradból (x)

Az ősz legnagyobb trendjei: must-have darabok, amik nem hiányozhatnak a ruhatáradból (x)