Ez a kiégés öt fázisa: az utolsó kettőből nagyon nehéz kijutni

A kiégés tulajdonképpen egy fizikai, érzelmi és mentális kimerülés, ahol csökken az önértékelés, elvesznek a célok, a helyüket pedig a reménytelenség és kilátástalanság veszi át. Ezek mind kihatással lehetnek nemcsak a munkahelyi teljesítményünkre, de magánéletünkre is. Sokkal egyszerűbb megelőzni a bajt, mint annak bekövetkeztével orvosolni azt. A kiégés legfájdalmasabb része pedig az, hogy utólag – például egy pszichoterápiás kezelés során – már tisztán és logikusan visszafejthetők az okok és a fázisok, ahogy eljutottunk a végéig.

De amíg benne vagyunk, a felismerés nehézkes és fájdalmas, a szimptómákról és szakaszokról pedig nem lehet eleget beszélni. Ahogy az életben a tűz – újabb „muníció” híján – lassan parázs, majd egyszer csak hamu lesz, úgy reagál szervezetünk az alábbi jelenségekre, amiket a kiégés okaiként szoktak felsorolni:

• Folyamatos túlterheltség és stressz, ami érzelmi kimerüléshez vezet.
• A motiváció hiánya a munkahelyen, másik oldalról pedig az elismerés hiánya.
• A munkahelyi kapcsolatok megromlása miatt kialakuló elidegenedés.
• Munka-magánélet egyensúlyának felborulása.

Ha mind a négynél hangosan felkiáltottál, hogy igen, jellemző az életemre, az még nem jelenti azt, hogy biztosan ki fogsz égni. Csupán annyit jelent, hogy te is a 21. században élsz és próbálsz minél teljesebb felnőtt életet élni, zsonglőrködni a rendelkezésedre álló 24 órával, belezsúfolni mindent, de mindent, amire te magad vágysz, amiről úgy gondolod, hogy elvárnak tőled és amit ténylegesen elvárnak – szülők, barátok, főnökök, gyerekek, „mumusok”, a társadalom és a persze a közösségi média.

A túlérzékenység 3 jele: te is beletartozol az érintett 20 százalékba?

Nem véletlen, hogy a szakemberek szájából egyre többet hallhatjuk a reziliencia kifejezést, azaz azt a képességet, amely lehetővé teszi az egyén számára, hogy megbirkózzon a stresszel, a nehéz helyzetekkel és traumákkal, alkalmazkodjon azokhoz és megerősödve kilábaljon belőlük. A reziliencia egy magas fokú rugalmasságot és ellenállóképességet jelent, ami tanulható, mai világunkban pedig inkább úgy mondanánk, tanulandó!Most pedig vegyük sorra a kiégés öt fázisát:

1. Az idealizmus szakasza

Ez a kezdeti nagy lelkesedés, a teljes odaadás időszaka, az egyén a munkáját magas fokú hivatástudattal végzi. Fontos lesz a pozitív visszajelzés, az általuk nyújtott segítség vagy feladatvégzés elismerése. Intenzív kapcsolatot tartanak a kollégákkal, illetve a kliensekkel/partnerekkel, utóbbiakért fokozott erőfeszítésekre is képesek – ha ezek végül nem járnak sikerrel, saját kudarcként fogják felfogni. Saját igényeiket egyre jobban összemossák a kliensek/partnerek igényeivel, sőt a sajátjaikat fokozatosan háttérbe is szorítják. Kialakul egyfajta bizonyítási kényszer, maximalizmus, de képtelenek a részfeladatokat esetleg valaki másra átruházni.

Láthatjuk, hogy már itt elindul a magánélet-munkaidő szétválasztásának nehézsége, ami természetesen egy kezdőnél, vagy első, netalán „álom” munkahelyen a bizonyítás időszakában normálisnak tekinthető. Károssá akkor válik, ha ez később sem tud visszarendeződni. Ez a szakasz a legkönnyebben fordítható vissza, ha elég figyelmesek vagyunk a környezetünk vagy akár saját szervezetünk visszajelzéseire.

2. Az egyensúly szakasza

Ez tekinthető a tulajdonképpeni egészséges munkahelyi magatartásnak. Az egyén a szakmája iránt elhivatott, a munkahely iránt elkötelezett, lelkiismeretesen végzi feladatait, képes és szeret együtt dolgozni a kollégáival. Ezekkel párhuzamosan viszont igyekszik megteremteni az egyensúlyt a munkahelyen belül és kívül is: képes távolságot tartani a kliensekkel/partnerekkel szemben, munkáját kreatívan végzi, még nyitott új ötletekre, kezdeményezésekre.

Viszont a fenti egyensúlyra törekvés nem egyszerű, a létrejött állapot igen törékeny, mert az idealisztikus, túlzó elvárások egy részéről kell lemondani és „beengedni” helyettük a valóságot – azaz realisztikusabb hozzáállást kell kialakítani a szakmai elkötelezettséggel szemben, illetve felismerni a lehetetlen, az erőn felüli feladatokat. Az egyensúly fenntartása tudatosságot, erőt és folyamatos „ébrenlétet” kíván az egyéntől, ezért is lehet átcsúszni a következő fázisba.

3. A stagnálás vagy kiábrándulás szakasza

Az előző fázisban fenntartott törékeny egyensúly megbomlik: csökken a teljesítmény, a lelkesedés és a nyitottság. A kapcsolattartás terhessé válik mind a kollégákkal, mind a kliensekkel/partnerekkel szemben, az egyén a minimálisra csökkenti az érintkezést, azokat szükséges rosszként éli meg. Ugyanez a magánéletben is bekövetkezik, ignorálni fogja a családi, baráti összejöveteleket, bezárkózik. Ezen a ponton már igen nehéz megfogni a kiégést, hiszen az egyén fokozatosan elszakad embertársaitól, a vele való interakció problémássá, feszültséggel telivé válik.

4 könyv, amit el kell olvasnod, ha új életet szeretnél kezdeni

4. A visszahúzódás szakasza

Az elnevezés nagyon beszédes, ugyanis az egyén minden életterületére igaz. A munkahelyen már nem proaktív, meghátrál a feladatok elől, a munkáját értelmetlennek érzi, és megjelennek az első komoly kétségek is. Mind a kollégák, mind a kliensek/partnerek idegesítőnek, követelőzőnek tűnnek a szemükben, a velük való kapcsolatok csapongóvá, negatívvá válnak, a megengedő és a tekintélyelvű stílus között ingadozik.

Az ebben a fázisban lévő személy kilátástalannak érez minden napot, a frusztrációt pedig legtöbbször a munkatársakon és az ügyfeleken vezeti le, amitől a vele való munka csak még nehezebbé válik. A magánélet szinte teljes mértékben beszűkül, az olyannyira szükséges feltöltődés már nem történik meg. Ez a szint már csak sok tudatossággal és segítséggel fordítható vissza, ha ez nem történik meg, az utolsó szakasz elkerülhetetlen lesz.

5. Az apátia szakasza

Ahogy a nevében is benne van, ez már a közönyösség, érdektelenség és érzéktelenség stádiuma. Az interakció – mind a munkatársakkal, mind az ügyfelekkel – a minimumra csökken, az is a legtöbb esetben ellenséges hangvételű lesz. A kollégák kerülni fogják, a kliensek nem szeretnek vele dolgozni. Az egyén már nem hisz benne, hogy változtatni lehetne helyzetén, a külső beavatkozásokat, segítséget pedig kritikának, ellenséges lépésnek tekinti.

5 pszichológiai technika, ami segíthet kezelni a bizonytalan globális helyzet okozta szorongást

Ekkor már megjelennek/megjelenhetnek pszichoszomatikus tünetek, ilyen például a deperszonalizáció, amikor is az illető testileg és szellemileg elkülönül saját magától, mintha csak külső megfigyelője lenne testének és elméjének. Ezt követheti a belső üresség állapota, ami gyakran csúcsosodhat ki különböző pszichés betegségekben – klausztrofóbiában, pánikrohamokban. Megjelenhet a depresszió, ahonnan szinte egyenes út vezet a teljes kimerültség, a kiégés állapotába.

A fenti fázisok nem egyik pillanatról a másikra fordulnak át egymásba, van, hogy akár egy-két évtized is eltelhet, mire például eljutunk a negyedik szakaszig. A családi normák, az egyéni szocializációja vagy a társadalmunkra jellemző elvárások – monotonitás-tűrés vagy akár a workaholizmus képében – , még nehezebbé tehetik a „tetten érést”. Még mindig vállveregetés a jutalma annak, aki zokszó nélkül túlórázik a munkahelyén, helyt áll főállású anyaként és netalán még arra is van „ereje”, hogy edzeni járjon. De pont az edukáció az, ami változtathat ezen!