előfizetésem
Hírlevél
Bende Zsuzsanna: „Magunkat megismerve ismerhetünk meg jobban másokat is"
Bende Zsuzsanna „Benő” sokunk számára korszakos idol: stílusának egyedisége viselkedésében és öltözködésében egyaránt megnyilvánul. Az A38 vezető programszervezőjeként kedvessége és közvetlensége mellett kitartása tette sikeressé. Is – tenném hozzá, mert azon szerencsések közé tartozik, akik párkapcsolatukkal is elégedettek.
Az életre szóló „drive” – ahogy mondja –, Amszterdamban állította pályára a nyolcvanas években, 2015-ben pedig már a Forbes magazin legbefolyásosabb nőket jegyző listáján olvashattuk a Bende Zsuzsanna nevét.
Mit jelentett számodra ez az elismerés?
Nagyon örültem, de azonnal tudtam, hogy ez az A38 Hajónak szólt. A kultúra területén a negyedik helyet kaptam egyébként.
Huszonkét éve vagy az A38 Hajó zenei programjainak szervezője. Hogy talált meg ez a lehetőség?
A kilencvenes évek elején még a pulton táncoltál a Tilos az Á-ban. Így maradok meg az emlékezetben, és ez így jó…
Mi történt, miután végleg bezárt a Tilos az Á?
Németh Vladimír, Vova megkérdezett, hogy lenne-e kedvem beszállni mellé Lajkó Félix menedzsmentjébe. Két év sikertörténet után kiderült, hogy már egy ember is elviszi a szervezést, úgyhogy, miután békében megváltunk egymástól, elfogadtam az A38 programigazgatójának, Gáncs Andreának a felkérését.
Tudtad, hogy mekkora fába vágod a fejszéd?
Sejtettem. Közben derült ki, mekkora vállalás egy még nem létező koncerthelyszínt feltuszmákolni az európai zenei térképre.
Bátraké a szerencse: 2003-ban olyan nevekkel indulhattatok, mint Maceo Parker és a Gotan Project, mára pedig a legnépszerűbb csapatok turnéinak egyik állomása lett az A38. Buliról bulira zajlik az életed? A backstage-ben még mindig táncra perdülsz, úgy hírlik.
Bár a programszervezés sokkal keményebb munka, mint ahogy kívülről látszik – áttáncolni ezt a két évtizedet persze kicsit vidámabb lett volna –, de nincs panasz: ha megfelelő alapokra építkezhetsz, és még kitartást is ad hozzá a jóisten, az meghozza az eredményt, a minőséget.
Minya Viktória: „Többször visszajelezték már a vásárlók, hogy az illatokban van a kézjegyem, stílusom”
Ez lehetne akár az ars poeticád is. De folytassuk a kezdeteknél: mi történt veled Amszterdamban a nyolcvanas években?
Volt egy aha-élményem. A város a nyitottságával, sokszínűségével, kreativitásával magába szippantott. Huszonkét évesen ott megéreztem, hogy európaiak vagyunk – vagyis azok leszünk egészen biztosan…
És lőn: 2004-ben az A38-on ünnepelhettük az unióba lépést az újjáéledő Európa Kiadó zenekarral – az Amszterdam-hatás utórezgéseként akár…
Akár… Az az első találkozás Amszterdammal olyan volt, mint valami imagináció, ami után minden abba az irányba visz, hogy abból valami megvalósuljon. Szerintem az sem véletlen, hogy holland férjem van, akivel ezt az európaiságot már húsz éve megélhetem egy másik szinten is.
Mondhatjuk, hogy ti ketten még ismeretlenül is egy húron pendültetek.
Akkoriban te a Plankton, a Rés, majd a legendás Új Nem zenekar énekesnője voltál – leendő férjed, Cor Schlösser pedig Amszterdam kulturális életének meghatározó alakja. Igen, ő volt Amszterdam egyik legeredetibb koncerthelyszínének, a Melkwegnek az alapítója, és az igazgatója 43 évig. Ilyen szempontból is egymásra rímelünk; egyrészt, magam is alapítótag vagyok az A38-at illetően – másrészt mindkét hely innovációt hozott a nemzetközi zenei életbe.
Hogy néznek ki, milyen nyelven zajlanak a mindennapjaitok?
Angolul. Nagyon felfelé vivő, harmonikus és békés a kapcsolatunk, rengeteget tanulunk egymástól – alapból metaszinten, bár sok minden tudatosul is, kulturálisan, szellemileg, lelkileg. Így szép ez a mi szimbiózisunk…
Pont olyannak látom a férjem, amilyennek Amszterdamot is láttam a nyolcvanas évek végén.
Ez felér egy szerelmi vallomással…
Amióta ismerem Cort, olyan érzésem van, mintha egy tengeren vitorláznék, és az istenek mindig éppen a jó irányba fújják a vitorlákat, ha haladni kell. Ha meg nem kell, béke van: élvezzük, ami van.
Ilyen az, amikor a kiszámíthatatlanság élteti az alkotást: interjú Casey Curran képzőművésszel
Hol a forrása ennek az üdítő szemléletnek? Merre cseperedtél?
Jánosházán nőttem fel, a kőszegi gimibe jártam kollégistaként, vagyis már tizennégy évesen leléptem otthonról, ahol a nagyszüleim neveltek.
Csodálatra méltó emberek voltak; tiszták, egyszerűek, szerények és elégedettek – és, mondhatjuk, a munkásosztály hősei… Tőlük tanultad a kitartó munkálkodást?
És mindent, amit kellett.
Mi mindent?
Elsősorban a legfontosabbat, a feltétlen szeretetet. Meg azt, hogy a mai napig távol áll tőlem minden pocsékolás, és tudom, hogy mindennek megvan az ára. Sokáig csak azt látjuk, amit nem kaptunk meg, és mázli, ha felnőttként tudatosul, mi minden is volt abban a batyuban, amivel útra bocsátottak.
Ezzel a batyuval érkeztél a nyolcvanas évek Budapestjére, hogy a legendás pesti „Bermuda-háromszög” magmájában találkozzunk veled estéről estére: az első hazai női dj voltál – mikor épp nem keményen dolgoztál a pult másik oldalán, a Tilos az Á-ban.
Ahol csak azért nem laktunk, mert nem voltak ágyak – ahogy akkoriban mondtuk. A Krúdy utca környékét ma is nagyon szeretem, nem messze van tőle a nyolckerben a jelenlegi otthonunk. De laktam a hat-, meg az öt- és a kilenckerben is, és a hetedikben volt az első önálló lakásom.
Tavasztól őszig a Dunakanyarban töltitek az időt a férjeddel, az ottani házatokban. A kert szeretete is gyerekkori beütés?
Nem kell ám túlmisztifikálni! Bár vidéken nőttem fel, de amikor az öregapám megkért, hogy valamit csináljak a kertben, nem volt hozzá nagy kedvem. Persze, mondhatjuk, hogy tudat alatt beépült valami, de a sok évnyi rock and roll után vissza kellett szereznem a képességet a természethez való kapcsolódáshoz. Nagymaroson, a kertünkben nem sok minden van a virágokon kívül, viszont imádok velük foglalatoskodni.
Azt mondják, egy ház véget nem érő foglalatoskodással jár. Mennyire kedvedre való ez az újabb felelősség?
A születésemtől adottságként felfogható dolgok egyike, amennyire vissza tudom követni, a mozgáson és a művészetekhez való vonzódásomon kívül az volt, hogy mindig mindent meg akartam javítani, menteni. Mindent széppé akartam tenni. Emlékszem, öreganyámat tönkretettem azzal, hogy mit hova kellene áthelyezni, lecserélni, felújítani… Aztán egyszer csak rá kellett jönnöm, hogy ha nem találok egyéb utakat is ennek a kreatív erőnek, akkor könnyen átlendülhetek egy másik végletbe.
Azaz?
Túlzásokba tudok esni. Mondjuk, ha a mostani házunkat is addig tuningolnám, amíg felborulna az a kényes egyensúly, ami az egyszerűségen alapul, az jó példa lenne erre. Társteremtőkként mi teremtjük a poklot és a harmóniát is magunk körül.
A test és lélek egyensúlyban tartása is szempont. Sportolsz?
Legalábbis a mozgás fontos része a mindennapjaimnak. Van egy füzetem, amiben harminchatféle mozgásformát jegyeztem le, azon belül meg legalább háromszázféle gyakorlatsort a koncentrációs, egyensúlyi, földelő, lazító, erősítő és egyéb gyakorlatoktól kezdve a testtudatosságot fejlesztőkig, ami lehet akár a tánc is – ha már annyit beszéltünk róla.
Mindig is imádtam szabadon táncolni, például lelassítani a táncot akár a végletekig, és közben arra figyelni, hogy ehhez milyen fizikai erő kell. A meditáció mellett számos eszközünk van, amivel elég jól feltérképezhetjük, miként működik a tudatunk és a testünk – és hogy kik is vagyunk valójában.
A mindennapjaid része a meditáció is?
Az elmélyülés, elcsendesedés, tartózkodás a fölösleges beszédtől nekem alap. Új dimenziót nyithat meg előttünk, ha időt tudunk szánni arra mindennap, hogy leszakadjunk a külvilágról és befelé fordulva rájöjjünk: önmagunk vagyunk a kreativitás és az intuíció forrása. Magunkat megismerve ismerhetünk meg jobban másokat is; én ezt vallom, nekem ez bejött.
Stylist: Gál Nóra
Smink: László Barbara
Haj: Szanyi Zsuzsa
