Csepella Olivér: „Minden művészet propaganda, maximum nem tudatosítjuk”

Csepella Olivér a Csaknekedkislány zenekar frontembere, és a magyar underground méltán népszerű alakja. Nehéz lenne rá azt mondani, hogy nem a szavak embere, miközben nagyra tartja azt is, ha valaki nem csak dumál, hanem csinál is valamit.

A Most talán a legizgalmasabb az eddigi Csaknekedkislány-lemezek közül. Konceptalbum, amelynek a jelenben való lét, a politikai cselekvés, a szerhasználat, a változás bizonytalanságának tapasztalata és a régi szerelmekkel való leszámolás is visszatérő témája, zenei világa pedig igen változatos, de egyáltalán nem széttartó. Csepella Olivérrel a dalszövegekből kiindulva beszélgettünk alkotásról, életstratégiákról, és arról, milyen előnyei és hátrányai lehetnek annak, ha valaki absztinens.

Legújabb lemezetek címe: Most. És a dalszövegek tényleg a jelent rögzítik, a bizonytalan múlttal és jövővel szembeni egyetlen biztos pontot. Mennyire érdemes a jelenre koncentrálni?

Leginkább a jelenre érdemes koncentrálni. De ez nem tanács, hogy az emberek figyeljenek a jelenre, inkább híradás saját magamról. Azzal függ össze, hogy cselekvésorientált személyiség vagyok, és tenni valamit csak a jelenben lehet. Persze ismerni kell hozzá a múltat, és valamelyest látni kell a jövőt is, hiszen ahhoz, hogy változtassak valamin, tudnom kell, milyenek voltak a dolgok, és azt is, milyennek szeretném őket látni. De a cselekvés pillanata mindig az itt és a most.

A változás is fontos motívuma a lemeznek. Erről szól a Minden mozog című szám, de több dal van, ami vihart idéz, amit én a változás bizonytalanságával azonosítottam. Te mennyire vagy nyitott a változásra?

Elég nyitott vagyok rá.

Gubik Petra: „Meg kellett tanulnom, hogy nem dől össze a világ attól, ha valamire nemet mondok”

Egy interjúban azt mondtad, hogy kedveled a biztonságot, és például nem szívesen mozdulsz ki a kerületből, ahol élsz. Ez nem tűnik igazán kalandkereső attitűdnek.

Ugyan nem keresem, de még így is túl sok kaland talál meg engem. Leginkább egy fához hasonlítok: lassú vagyok, lassan változtatok helyet. Ha elutazom valahova, akkor is csak megkeresem a helyi kávézót, nem vagyok kirándulós, inkább ülni szeretek valahol. Viszont azt hiszem, elég hűséges vagyok. Ha van szuperképességem, akkor az az, hogy le tudok ütni úgy egy képzeletbeli karót, hogy azt utána én sem tudom kihúzni. Persze az is lehet, hogy ezt csak makacsságnak hívják.

Mondasz erre példát?

Kilenc éve házas vagyok, ráadásul szerelmes is, tíz éve ugyanott dolgozom, a Hálisten Stúdióban, ugyanazzal a négy tervezőgrafikus barátommal, harmadik éve vagyok a Szikra Mozgalom tagja, most épp elnökségi tagként. A Csaknekedkislány zenekar tizenöt éve működik – Konsiczky Dávid körülbelül tizennyolc éves korom óta a legjobb barátom, és most is együtt neveljük a zenei gyerekeinket, és most már az igaziakat is. Nem kérdőjelezem meg folyamatosan, hogy érdemes-e csinálni, hanem ha valamit elkezdek, akkor csak csinálom.

Ez általánosságban lebecsült tulajdonság a nagybetűs tehetség mellett, de legalább olyan fontos ahhoz, hogy az ember elérjen valamit, azt hiszem.

Olyannyira, hogy nem tudom, hogy létezik-e nagybetűs tehetség. Ha van is, nem kéne vele túl sokat foglalkoznunk. Az én esetemben biztos, hogy sokkal többet számított, hogy megfelelő társakra találtam. Lehet, hogy ha nem találom meg azokat a csodálatos grafikusokat, akikkel a Halistenben dolgozom, hanem mondjuk színészekkel találkozom, akkor most egy társulatunk lenne. Zenekarom biztosan nem lenne, ha Konsiczky Dáviddal nem találkozom. Neki volt annyi bizalma felém, hogy fellépett velem a nulla zenei tudásommal és a fahangommal.

Szerintem az énektudásnál sokkal fontosabb nálad, hogy színészként is jelen vagy a színpadon. Egy színészként, aki – talán furcsán hangzik –, saját magát alakítja.

Inkább azt vettem észre, hogy az utóbbi két albumon elkezdtem máshogy énekelni, mint korábban. Különböző karakterek megmutatásával kísérletezem, de mindegyik azonos velem. Egymás után jön például A galérián huszonéves Olivérje és a magát elhatározó, valamennyire férfivá érő Olivér az Engem szeretni kell című számban – a két szám két különböző hangon szólal meg.

Én ezt a két dalt teljesen másképp értelmeztem. Éreztem a kettő közötti feszültséget: A galérián címűben a lírai én megkérdőjelezi saját szerethetőségét, majd az Engem szeretni kellben épp ennek ellentétét teszi. De nekem úgy tűnt, hogy az Engem szeretni kellben sértett düh jelenik meg amiatt, mert az előző dalban a lírai én nem kapta meg az igényelt figyelmet az általa szeretett nőtől.

Pedig onnantól, hogy eljutottam ehhez a választóvonalhoz, sokkal egészségesebb lett a szerelmi életem. Megszűnt az a helyzet, hogy én majd nagyon foglak téged szeretni, te meg csak döntsd el, mit szeretnél, csak nyugodtan, majd egy pár év után talán felmelegszik a kapcsolatunk, vagy nem is tudom…

Ez azt jelenti, hogy mostantól fogva nem lesz több szomorú szerelmes szám?

Szerintem egyet fogsz érteni: nem keveset írtunk, van már bőven erről anyag. Nem mondom, hogy nem lesz több, de remélhetőleg most már életem végéig boldog, szerelmes férj leszek. A mi vállalásunk nem az, hogy boldogtalan szerelmes számokat írunk, hanem hogy arról énekelünk, ami történik velünk. Most pedig inkább az történik velünk, hogy magunk mögé nézünk, hogyan zárul le egy-egy régi szerelmi vágyakozásunk, vagy hogy gyerekünk van, és arról gondolkozunk, hogy Jézusom, egy maréknyi milliárdos beletol minket a klímakatasztrófába meg az ökofasizmusba.

Vadász Gábor: „Szeretném, ha senki nem szégyellné, hogy cigány, hiszen mi egy egzotikus nép vagyunk”

Több, ehhez kapcsolódó kiáltványszerű szám is van az új lemezen. Az egyik például a Munkára, ami lényegében agitáció a politikai cselekvésre, de ilyen a Ne igyál is, ami arról szól, hogy a problémáinkat nem jó ötlet alkoholban feloldanunk. Mennyire válhat az ember alkotóként megmondóemberré?

Egyetértek George Orwell-lel abban, hogy minden művészet propaganda, maximum nem tudatosítjuk. Amikor azt mondjuk, hogy „sex, drugs and rock and roll”, akkor azt is mondjuk, hogy ne foglalkozz semmivel, nem a te problémád, nem tudsz semmin változtatni, szexeljél, drogozzál és haljál meg feltartott középső ujjal. Szerintem ez csacsi dolog. Az apolitikusság is politikai program, csak nem halljuk annak, mert most ez a megszokott. Ha arra biztatnánk a dalban, hogy rúgj be, kevésbé tűnne prédikálásnak, mert az a megszokottabb téma. De mondom, minden mű propagál valamit, az összes szerelmi líra is.

Elég tágan kell hozzá értelmeznünk a politika fogalmát…

Csak tágabban az aktuálpolitikánál. Minden alkalommal az együttélésünk szabályairól beszélünk, és lényeges, hogy eközben mit tekintünk természetesnek és mit nem. Például van az a Halott Pénz-szám, amelyben a lírai én arról beszél, mennyire bánja, hogy lecserélte a barátnőjét egy másikra, mert mégis a korábbi barátnőt szerette, és ezt azzal a képpel szemlélteti, hogy lecserélte az autóját biciklire. Értem én, hogy nem tudatos, sőt, de attól még politikai állítás egy nőt egy használati tárgyhoz hasonlítani.

A Bérelj ki című számban megidézitek Takáts Tamás Pocsolyába léptem című számának elejét. Csak míg Takáts cipőjét még érdemes volt kefélgetni, ez a cipő elszakadt, és már megragasztani is felesleges. A szám erős kapitalizmuskritikát fogalmaz meg. Engem zavar, hogy bár elégedetlen vagyok ezzel a rendszerrel, mégis sok szempontból kiszolgálója és haszonélvezője maradok. Te ezt hogyan oldod fel magadban?

Nem oldom fel, mert nem magamban kell feloldanom. Egyénileg leginkább csak különböző menekülési stratégiáink lehetnek a valóságból. Ez egy közösségi probléma, együtt kell vele csinálnunk valamit.

A függőségek nem csak a Ne igyál című számban jelennek meg, a Rómeó mindig meghal is mintha erről szólna. A nyolcadik kerületben élek, és van rá egy erős tippem, de kíváncsi vagyok a tiédre. Elmondod?

Az első albumokra jellemző volt, hogy sok, korábban megírt szövegből dolgoztunk, de a harmadik és a negyedik albumon már készítés közben, rövid idő alatt írtuk a számokat, ezért azok elkezdtek sűrűsödni, egymással erősebb kapcsolatba kerülni. Én hajlamos vagyok nagyon sokat beszélni, de a számainkban muszáj beleférni két verzébe és egy refrénbe, a motívumok viszont segítenek abban, hogy a számok egymásból kiindulva, egymásra utalva szélesebb univerzumot teremtsenek.