A nő, aki átírta a tévé szabályait – Hámori Barbara inspiráló karrierje

Az ország egyik legbefolyásosabb női vezetőjeként számon tartott Hámori Barbara nevéhez olyan sorozatok és műsorok fűződnek, mint a Korhatáros szerelem, a Drága örökösök, a Keresztanyu, Az ugrás, a The Floor és a Pokoli rokonok, vagy éppen a Mi kis falunk elindítása.

Év elején debütált Az én kék zónám című podcast műsora, a csatorna az indulása óta túl van a nyolcszázezres megtekintésen. Babara a műsorban neves és elismert szakértők segítségével kutatja a hosszú élet titkát.

Évek óta ott vagy az egyik üzleti lap legbefolyásosabb magyar női listáján. Ez felelősség?

Inkább a megtiszteltetés és a meghatottság szavak jutnak eszembe. Jól kell élni ezzel a befolyással, és jóra használni.

Pályád korai szakaszában mennyire volt nehéz női vezetőként?

Nagyon korán kerültem vezető pozícióba. 29-30 éves voltam, amikor a Viasatnak lettem a programigazgatója. Akkoriban eleve nagyon nagy ritkaságnak számított, hogy valaki ilyen fiatalon felsővezető legyen – főleg nőként. Az elején olyan hatalmas volt rám ez a kabát, hogy ki sem láttam alóla.

Gyártói oldalról jöttem, tévés kislány voltam, műsorokat készítettem, és meggyőződésem, hogy azért lettem programigazgató, mert nagyon jól tudtam angolul, a külföldi befektetők pedig ezt igényelték a kommunikáció miatt. Aztán persze beletanultam, sikeresnek bizonyult az ott töltött hét év, de nyilván az összes hülyeséget elkövettem, amit kezdő vezetőként lehet. Ez szerintem független attól, hogy valaki nő vagy férfi. Viszont egy olyan menedzsmentben ültem, ahol rajtam kívül mindenki férfi volt.

Ha valami nem tetszett, nem fogtam magam vissza.

Akkoriban sokkal erősebb férfisoviniszta szólamokat lehetett hallani – ezeket nem szerettem, kikértem magamnak, sokan le is feministáztak. Pedig csak ugyanazokra a jogosítványokra vágytam, mint a férfi kollegák. A vezetőink skandinávok voltak, ott már sokkal előbbre tartottak akkor a női jogok, sokat tanultam az ottani női kollegáktól. Azt, hogyan ne legyek agresszív, ha a jogaimat akarom érvényesíteni, mégis eredményeket érjek el. Nagyon hálás vagyok az ottani mentoraimnak.

Emlékszel arra, amikor intenzíven elkezdett változni a női vezetők megítélése?

2008 környékén ültem egy nemzetközi, nagy viasatos menedzsment megbeszélésen. Ott mondták ki először, hogy azt várja el a cégcsoport, hogy a következő öt évben a közép- és felsővezetők legalább harminchárom százaléka nő legyen. Negyvenen lehettünk a teremben, ebből hárman nők – nagyon furcsán érzetük magunkat, ez a pozitív diszkrimináció nagyon újnak számított. A következő munkahelyemen, a TeleComnál is kimondták, hogy fontos, hogy legyenek női vezetők is. Én ezt az átalakulást abszolút végignéztem, és részese voltam.

A köztudat producerként és rendezőként tart számon. A rendező munkájáról az átlagembernek nagyjából van sejtése. A produceréről kevésbé.

A producerek legnagyobb feladata és felelőssége, hogy a megszülető álom, egy műsorötlet, egy vízió megvalósuljon. És ennek persze minden eleme. Hogyan szerzünk rá pénzt? Hogyan szerzünk hozzá televíziós partnert? Kik legyenek az alkotók? Kik legyenek adott esetben a színészek? A producer felelőssége, hogy zökkenőmentes legyen a lebonyolitás, lehetőség szerint pedig a végén mindenki boldogan távozzon a produkcióból. A nap végén pedig mindig azt kell nézni, hogy amit létrehozunk, attól egy picit jobb legyen a világ.

Nekem legalábbis ez lebeg a szemem előtt. Bár a szórakoztatóiparban dolgozom, alapvetően azért felelek, hogy a nézők este 8 és 9 között lecsüccsenve a tévé elé kicsit kiengedhessék az adott napi gőzt. Azt gondolom, ennek legalább akkora mentálhigiénés jelentősége van, mint bármilyen terápiának vagy baráti beszélgetésnek.

Amikor mindened megvan, mégis szenvedsz? De van hozzá jogod?

Ha már mentálhigiénia, jól érzem, hogy valahol te pszichológus is vagy abban a társaságban, amit összefogsz?

Mindenképpen. Rengeteg emberrel és rengetegféle motivációval rendelkező emberrel dolgozom. Szerintem a siker titka az, hogy ráérezzek a másik ember belső drive-jára. Sokféle motiváció lehet. Mindenki pénzért dolgozik, de sokaknál nem ez az elsődleges motiváló erő. Ezek a dolgok egyre fontosabbak: a jó munkakörnyezet, a közösség ereje. A közösségi média világában egyre magányosabbak vagyunk, miközben egyre jobban szükségünk van a kapcsolódásra. Hogy mással tölthessünk jó, minőségi időt.

Ha közben pénzt is keres valaki, az dupla siker. Számomra nagyon felértékelődött, hogy milyen valakinek az attitűdje csapatjátékosként. Talán még annál is fontosabb, hogy milyen szakember.

Amikor bemész egy castingra, mit keresel? Sokszor olyan dolgot kell meglátnod, ami még rejtve van egy színészben vagy színésznőben.

Az én helyzetem speciális, mert például a Pokoli rokonokban főrendező is vagyok, és rendezek az egyéb sorozatainkban is. Egy castingon nem a produceri, hanem a rendezői „kabátot veszem fel”. Nagyon hamar döntök, általában, ha bejön valaki, akkor két-három perc után tudom, hogy őt keressük-e.

Hiszek az intuícióban, egyre jobban figyelek a belső érzékemre, nagyon jó tanácsokat ad.

A castingon megpróbálok a jeleneben lenni, be sem viszem a mobiltelefonomat.

Hallani olyan történeteket, hogy találsz egy kevésbé ismert vagy kezdő színésznőt, megfogod a kezét, elviszed kozmetikushoz, átalakulni. Ez már önmagában egy nagy feladat.

Vannak színésznők, akik elképesztő adottságokkal rendelkeznek, de vagy nem tudnak róla, vagy nem élnek vele a civil életükben. Bejönnek egy rossz cipőben, előnytelen ruhában, lenőtt hajjal – de mögötte ott van egy csodálatos nő. Egy-egy ilyen „átalakulás” után előfordult, hogy valaki sírva fakadt, mert nem is tudta azt, hogy nézhet ki máshogyan is. Civilben aztán megtalálta a szerelmét, férjhez ment, rendbe jött az élete. Ez más terület, de szeretek segíteni az embereknek. Meglátni, hogy miben szuperek.