Magyarországon nincs halloween! Vagy mégis?

Tegye fel a kezét az, aki még sosem találkozott ezzel a kijelentéssel, majd az azt követő magyarázattal, miszerint apáink és anyáink a világ minden kincséért se faragtak volna tököt, hogy elijesszék a gonosz lelkeket. A gyakori meggyőződéssel szemben az igazság árnyaltabb és sokkal emberibb képet mutat, mint amire elsőre gondolunk. Van, aki az ősökre hivatkozik és van, aki a tudományra, de egy dologban biztosan egyet tudunk érteni, hogy az emberek mindig is különböző módon igyekeztek feldolgozni az élet és a mulandóság kérdését, amiről dr. Tátrai Zsuzsanna néprajzkutatóval beszélgettünk.

Nem akarjuk előre lelőni a poént, de az valóban igaz, hogy világító fekete macskákkal és szellemekkel senki sem rohangált boszorkánynak öltözve középkori hűvös, őszi éjszakákon, mégis voltak olyan szokások a térségben, amik hasonlítottak a ma elterjedt rituálékhoz. A halloween eredetileg kelta ünnep, amit előbb az írek, majd a skótok vettek át, hogy aztán egy szép napon magukkal vigyék a tengerentúlra. A kelták úgy hitték, hogy halottaik lelkei az évnek ebben az időszakában visszatérnek és beköltöznek az élők testébe. Azért, hogy elkerüljék az egyesülést, ijesztő jelmezeket öltöttek, hogy az esetenként nem kívánt nagynéni, vagy nagybácsi lelke véletlenül se találja meg azt, akit keresett.

Sütőtökök a magyar parasztságban

„Az embert mindig foglalkoztatja a mulandóság és mindig szeretne közel kerülni az elvesztett szeretteihez, miközben fél is tőle, amit különböző népek, különböző rituálék szerint dolgoznak fel” - kezd bele Zsuzsanna. A kereszténység hajnalán az egyház sok olyan ünnepet vett át a pogányoktól, amiket az emberek már hosszú évek óta tartottak, egyrészt azért, hogy ne bolygassa meg a naptárat, ami szerint eligazodtak a vetések, aratások és betakarítások közepette, másrészt azért, hogy elfogadhatóbbá tegye magát.

A már létező szokásokhoz is gyakran rendeltek szenteket, így ma már nagyon nehéz kibogozni, hogy egy rituálé teljesen pogány eredetű, vagy az akkor újnak számító keresztény hatás eredménye - esetleg a kettő elegye. A katolicizmus pedig csakúgy, mint a legtöbb vallás, a természet körforgásából és az emberi lélekből meríti a metaforáit, ami már ekkor is közös alapot teremtett egyes ünnepek meghonosodásának.

Az elengedés a gyógyulás kezdete: mit tanít a Samhain, a pogány ünnep a túlhajszolt világnak?

„Az emberek sokkal természetesebb kapcsolatot ápoltak a gyásszal, mint ahogyan azt most mi tesszük. Az év különböző szakaszain különböző rituálék voltak arra, hogy az elhunytakra emlékezzenek. Volt, ahol Húsvét környékén a megsüllyedt fejfákat égették el, míg máskor az elvesztett gyermekekért vetettek gyümölcsöt a tűzbe, hogy a túlvilágon gondoskodjanak róluk” - folytatta Zsuzsanna.

A fény és a tűz központi szerepe szinte mindegyik kultúrában megelevenedett, különös hangsúlyt kapva az évnek ebben a szakaszában. A temetőben, vagy az ablakokban meggyújtott gyertya azt a célt szolgálta, hogy az éj leple alatt visszatérő lélek utat találjon magának a sötétben. Ilyen népszerű szokás volt a a lidérctök készítése is, ami különböző kifejezésformákat kapott a régi Magyarország területén.

A parasztság ebben az időben nem engedhette meg magának az üvegmécseseket - főként nem úgy, hogy valahol csak úgy otthagyja - ezért a legközelebb eső eszközt kölcsönözte a természettől. Az őszre beérő sütőtököt. A töklámpás-járás a legtöbb térségben leginkább egy szép megnyilvánulása volt a gondoskodásnak, amit azokért az emberekért tettek, akik már nem lehettek velük. Az erdélyi, dunántúli és partiumi rituálék során a világító tököket az úton, vagy a temetőben hagyták, míg Felvidéken a gyerekek ijesztegettek vele az utcákon a 18-19. század derekán.