előfizetésem
Hírlevél
Cselényi Eszter: „Sokan afféle hendikepként élik meg, ha baj van a mentális egészségükkel”
Van az a pont, amikor elfogy a lendület, és ahelyett, hogy erőszakkal törtetnénk előre, érdemes irányt váltani. Például visszafordulni önmagunk felé. Cselényi Eszter divattervező, a Celeni márka tulajdonosa komoly, mentális mélypont után, élmények, kapcsolódások és váratlan, wow-pillanatok segítségével fogalmazta újra önmagát és a helyét a világban, tapasztalatait pedig kész megosztani másokkal is. A Camp Anima elvonulásokkal olyan, sűrű szövésű (mini)közösségeket sző, amelyek képesek megtartani a résztvevőket akkor, ha megremeg a lábuk alatt a talaj.
Ahogy a Celeni márkával, úgy a Camp Anima kapcsán is az élteti Cselényi Esztert, hogy (vissza)adjon valamit. Legfőképp az őszinte rácsodálkozás élményét, ami a legsötétebb pillanatokban is kapaszkodóként szolgálhat.
Több mint egy évtizede, töretlen lelkesedéssel építed a Celeni márkát, viszont tudnivaló, hogy az utóbbi időben nehéz időszakot éltél meg mentálisan...
Így igaz: 2024 nyár végén történt egy nagyobb, családi jellegű változás az életemben, ami miatt mélypontra kerültem. Valószínűleg (részben) ennek a következménye, hogy pánikbeteg lettem, de – ahogy telik-múlik az idő, kezdek rájönni, hogy ez egy rendkívül komplex, több összetevős problémakör. Számomra is meglepő felfedezés, mennyire hiányoztak például az életemből a női kapcsolódások, ami rendkívül furcsa, főleg annak tudatában, hogy egy évtizede olyan márkát építek, amelynek a nők állnak a középpontjában... A saját életemben történt változásokon túl társadalmilag is úgy érzékelem, mindenki rettentően fáradt. Sokan érezzük úgy, hogy egy megállíthatatlan mókuskerékben telnek a mindennapjaink, ha viszont szóba kerül a mentális egészség, nem beszélgetünk róla.
Mit gondolsz, mi ennek az oka?
Egy ideig én sem mertem kimondani, hogy pánikrohamokkal küzdök. Két okból kifolyólag. Egyrészt nem akartam, hogy bárki sajnáljon emiatt, másrészt sokáig szégyenkeztem miatta. Gyengeségnek könyveltem el, és úgy hiszem, nem vagyok ezzel egyedül. Sokan attól is félnek, milyen bélyeget sütnek majd rájuk a kívülállók, afféle hendikepként élik meg, ha baj van a mentális egészségükkel. (Sok ember még szakemberhez sem megy el emiatt, hanem próbál önmagában megküzdeni a helyzettel.)
Ennek a hozzáállásnak az eredménye, hogy nem, vagy csak ritkán beszélünk a mentális egészségről, emiatt viszont (laikusként) nagyon keveset is tudunk róla, ami megnehezíti a beazonosítását, ha baj van.
Cselényi Eszter befektetők nélkül vágott neki a vállalkozásnak, a Celeni ma az egyik legelismertebb magyar márka
Egy válasszal korábban úgy fogalmaztál, társadalmilag sem vagyunk túl jól. Hogy látod, miért élnek egyre többen szorongással, pánikbetegséggel...?
Úgy érzem, a koronavírus-járványt követően volt egy leheletnyi szünet, egy kis fellélegzés, ami után picit kisimultak a dolgok, de az akkor kialakult teher-érzet nem tűnt el nyomtalanul. Sőt! Iszonyatosan felfokozott az életünk: nagyon sokféle szerepben kell helytállnunk és sok mindent kellene egyszerre csinálnunk, ami elképesztő nyomást helyez az emberekre. Sokrétűek lettek a feladatokkal járó nehézségek is, beszéljünk akár magánéletről, akár munkáról.
A Celeni miatt nagyon sokféle emberrel kerülök kapcsolatba, és kivétel nélkül mindenkitől azt hallom, hogy konstans küzdelemben élik a mindennapjaikat. A küzdelmekből fakadó érzelmeket nagyon sokszor elfojtjuk, nem feltétlenül tudatosan, mint inkább azért, mert nincs időnk kezelni azokat. A mókuskerék miatt menni kell tovább, ez viszont több ponton is ellentmond az alapvető emberi természetnek...
Alkotóként (főképp) saját magadból táplálkozol. E tekintetben hogy hatottak rád a pánikrohamok?
Az egész helyzet nagyon rányomta a bélyegét az alkotói munkásságomra (is). Megkérdőjeleztem mindent, amit eddig elértem, hogy mit-miért csinálok, hogy ez az egész én vagyok-e egyáltalán...
Milyen megküzdési stratégiákhoz nyúltál? Hogy jutottál túl a mélyponton?
Azt éreztem, hogy be kell menjek a farkasok közé, mert fel akarom oldani a bennem lévő elakadásokat. Rengeteget olvastam témába vágó könyveket és persze terápiára is jártam. Bár az ember nem tudja azonnal megoldani a mentális jellegű problémákat, olyan mélységek tárultak fel bennem és olyan felismerések értek, amelyeket képes voltam beépíteni úgy a mindennapjaimba, hogy a hasznomra váljanak, és – végső soron – képes legyek kezelni a nehezebb pillanatokat is.
Emellett valahogy ösztönösen olyan módszerekhez nyúltam, amikről a korábbi tapasztalataim alapján tudtam, hogy működnek nálam. A mentális technikákon túl a figyelmem az olyasfajta mozgásformák felé fordult, amelyek a test-lélek egyensúlyára helyezik a fókuszt. Még gimnazista voltam Angliában, amikor a Spice Girls Geri Halliwellje megismertette velem a jógát (akkor még VHS-en), amit azóta is napi szinten gyakorlok. A mélyponton jöttem rá, valójában mennyit tud adni egy-egy alkalom!
A kutyáimmal ezt megelőzően is gyakran jártam a természetbe, viszont megdöbbentő tapasztalat volt számomra, hogy
a pánikrohamok kezdetekor annyira bezárultam és befagytam mentálisan, hogy hiába mentem ki a parkba, nem tudott rám úgy hatni, ahogy korábban.
Nem jött át belőle semmi. Aztán kicsit radikálisabb módszerekhez folyamodtam: sokszor csináltam például azt, hogy a séták alkalmával mezítláb járkáltam, fákat ölelgettem stb. Persze, ez nagyon spirinek hangzik, de egyáltalán nem volt az: egész egyszerűen így tudtam csak az ingereket átengedni az agyamat ellepő, sűrű homályon.
Szerencsés helyzetben vagyok, mert megtehettem azt, hogy utazással is gyógyítsam a lelkem. Meglátogattam több olyan, közeli barátomat, akik külföldön élnek; jártam a Távol-Keleten, Berlinben, Spanyolországban stb. Bár ezek rendkívül különböző részei a világnak, mégis összekapcsolja őket egy dolog: az élmények, amelyek rengeteget tudnak adni. Egyébként is szeretek más nemzetek kultúrájában elmerülni. Imádom a giccset és a romantikát; reménytelen romantikus vagyok! (Nevet.) Számos templomba látogattam el az elmúlt időszakban, és ezek iszonyatosan nagy hatással voltak rám. Sok-sok kapcsolódást vettem észre a különböző korszakok és világrészek között! Ezek a „rácsodálkozások”, a wow-élmények is segítettek abban, hogy átlendüljek a mély ponton.
trueGaléria
Hogy született meg a Camp Anima ötlete?
Ahogy elkezdtem nyíltan beszélni a pánikrohamokról, rájöttem, mennyire sokan küzdünk hasonló problémákkal, és milyen felszabadító tud lenni, ha az érintettek megosztják egymással a tapasztalataikat. Megérett bennem a gondolat, miszerint érdemes lenne ezt az élményt, a megosztás felszabadító erejét átadni másoknak is. Felmerült bennem, hogy a ruhatervezésen túl – amellyel számtalan embernek visszaadtam már az önbecsülését, önértékelését, és a nőiességét az elmúlt tíz évben – szeretnék a saját tapasztalataimból is adni az embereknek valamennyit!
Tavaly nyáron, amikor Olaszországban jártam Balázzsal, felfedeztünk egy elhagyatott villát, amelyről kiderült, hogy egy Laterinában lakó házaspár, egy bizonyos Boutorline gróf és grófnő tulajdona. Már akkor elkezdtük őket győzködni arról, hogy érdemes lenne kezdeni a helyszínnel valamit ahelyett, hogy teljesen átépítik, és – ne adj’ Isten – hotelt csinálnak belőle. Idővel közelebb engedtek minket magukhoz, és belátták, hogy a Camp Animához hasonló események épp annyit hoznak majd a konyhára, amennyivel – lépésről lépésre – kikupálhatják a kastélyt. Januárban már együtt vertük le a lakatot! (Nevet.)
Ez egy igazi, toszkán villa, gyönyörű, romantikus részletekkel, mint például egy hatalmas hall, ahol a jógaórákat tartjuk majd, egy csodaszép kandalló (amelyet együtt fogunk majd begyújtani hideg esetén), de a hamisítatlan, olasz vacsorához gyertyafény is dukál majd. Olyan atmoszféra létrehozásán dolgozom, amely abszolút wow-hatást vált majd ki a résztvevőkből. Amit el tudnak vinni magukkal, és – egy esetleges mélypont esetén – felidézni.
Milyen programokat álmodtál meg?
A Camp Anima első elvonulását (amely március végén került megrendezésre) három naposra terveztük. (A résztvevők számát húsz főben maximalizáltuk. Ők többféle szálláslehetőség közül is válogathatnak: az Insta-pozitív emberek számára adott például egy luxusszállás lehetősége is.) A napot mozgással kezdjük és fejezzük be, lényegében ez az egyetlen, olyan momentum, amely kötött jellegű. Jóga és mozgásterápia lesznek terítéken, utóbbit Baranyai Balázs koreográfus tartja majd. (Ez a technika fontos részét képezi annak, hogy feloldjuk a bennünk lévő „letapadásokat”.)
Miután Firenze közkedvelt úticél a magyar utazók körében, készakarva fókuszálunk az ottlétünk alatt Arezzóra. Arezzo a toszkán vidék kevésbé ismert helyszíne, havi egyszer viszont elárasztják az emberek, merthogy itt tartják Európa egyik legcsodásabb antik-vásárját. A városban található egy katedrális, amely a világörökség része, ezt is szeretném majd megmutatni a résztvevőknek, de persze, útba ejtünk majd kisebb-nagyobb éttermeket is. Ha a résztvevők felől van rá nyitottság, meglátogatjuk majd a közeli Prada Factory Outletet is, de ez választható program.
Fontosnak tartom kiemelni, hogy a Camp Animával nem az volt a célom, hogy egy kimondottan női elvonulást csináljak. Egy olyan, megtartó közösség létrehozásán munkálkodom, ahova bárki hozhatja a szeretteit is, de ha úgy érzi, egyedül venne részt a háromnapos elvonuláson, arra is van lehetőség. A lényeg, hogy együtt legyünk, és beszélgethessünk hozzánk hasonló érdeklődésű emberekkel. A programmal főképp a 35-45 körüli korosztályt céloztuk meg, egész egyszerűen azért, mert úgy érzem, ebben a korban már megvan az emberekben az a fajta nyitottság, hogy estéről estére leüjünk egy hosszú asztal köré és beszélgessünk a tapasztalatainkról.
„Csodálatos érzés, hogy emberek álmait valósíthatjuk meg pici fémdarabokon keresztül”
Hol helyezkedik el a Camp Anima a Celeni márka térképén? Egy következő lépcsőfok, vagy egy teljesen különálló buborék?
Azt érzem, hogy a Camp Anima különválik a márkától! A márciusban megtartott, első alkalom nagy sikerére való tekintettel idén nyáron, július 2-4. között tartjuk a következő elvonulást ugyanitt! Lassacskán elkezdjük majd a közösségimédia-felületeinken is kommunikálni a közönség felé, hogy ezzel is megkönnyítsük rá a jelentkezést.
Ugyanakkor az elkövetkezendő elvonulásokat nem csak ugyenezen a helyszínen szeretném majd megrendezni: szeretnék „vándorolni” a legszebb helyszínek között. Nemzetközi közösség létrehozása a célom; többek között ezért is szeretnék majd Magyarországon is szervezni egy elvonulást, hogy megmutassam a külföldieknek hazánk rejtett kincseket. Ez például korrelál a Celeni alapfilozófiájával, hiszen kezdettől fogva a magyar hagyományokból inspirálódom.
Miben lesz más a Camp Anima a többi – manapság igen népszerű – elvonuláshoz képest?
Az lebeg a szemem előtt, hogy wow-élményt adjak az embereknek. Ez vezérel a mostani- és a majdani helyszínválasztások-, és a programok kapcsán is!
