előfizetésem
Hírlevél
A francia vígjáték, amiből nem derül ki az élet értelme, de közelebb kerülünk a válaszhoz
Akit foglalkoztat, van-e élet a halál után, ez a film megadja rá a választ. Ne számítson senki nagy spirituális igazságokra, de egy klasszikus francia vígjátékban sok minden megtörténhet és ez esetben sem váratlan fordulatokban, sem derűben nem lesz hiány.
A szerelem sosem késő főhőse Antoine Toussaint (Gérard Darmon), a hetvenes éveiben járó világhírű francia sanzonénekes és dalszerző, aki egy koncert során, a színpadon agyvérzést kap. Bár egy év alatt fizikailag tökéletesen felépül, az életkedvét nem nyeri vissza – depresszióba esik, mert korábbi életstratégiája csődöt mond: nem talál benne kapaszkodót, melyen keresztül kapcsolódni tudna az élethez.
Élet a halál után
Antoine család nélkül, intézetek és nevelőszülők között hányódva nőtt fel, a szakmai siker éltette egész élete során. Nem volt soha megtartó erejű párkapcsolata, nincsenek gyerekei – legközelebbi „hozzátartozója” a menedzsere, aki valóban jóban-rosszban kitart mellette. De a színpadra már nem akar visszatérni, mert fél az esetleges kudarctól és egyébként elég pénze van hozzá, hogy kényelmesen éljen, de éppen az a probléma: nem tudja, hogy kell. Ezért minden energiáját annak elintézésére fordítja, hogy az agyvérzés 40%-os visszatérési esélye miatt engedélyezzék számára Svájcban az asszisztált eutanáziát.
Kilenc évig kutatott gyermeke után a taxis, a lány egyszer csak beszállt a kocsijába
Végül sikerrel jár és elindul rendhagyó utolsó útjára a Párizsból Genfbe tartó vonattal. Ezt megelőzően jóvá hagyta saját nekrológját, melyet a tervezett öngyilkossághoz időzítve adtak le a sajtónak és megtervezte saját temetését is. Ebből a tragikus alaphelyzetből bontakozik ki a cselekmény egyfajta road movie formájában: miközben a svájci Alpok festői vonulatai között kanyargó vonaton utazik, egy sorsfordító találkozás minden korábbi tervét felülírja.
Mellé csapódik ugyanis Victoire (Valérie Lemercier), egy középkorú nő, aki régi rajongója és Antoine-nal ellentétben helyzete és motivációi korántsem tisztázottak: elvileg lánya esküvőjére utazik Genfbe, csak később derül fény arra, hogy erre az esküvőre nem kapott meghívást, ugyanis éppen börtönbüntetését tölti – még a vonatra is jegy nélkül szállt fel. Antoine-nal való véletlen találkozása kapóra jön: úgy dönt, a férfi lesz a „belépője” az eseményre és az sem okoz neki gondot, hogy ehhez el kell rabolnia.
Bár Victoire tervét végül siker koronázza, hiszen Antoine nemcsak részt vesz az esküvőn, hanem fel is lép a menyasszony nagy örömére, másnap reggel mindketten nagy bajba kerülnek:
Ezt a cikket a Subscribe with Google jóvoltából olvashatod díjmentesen december 7-éig!
a nő lekési az eltávozást a börtönben, Antoine pedig a saját halálát.
Ezzel akkor szembesül, mikor városszerte minden plakáton és az újságok címlapján saját képmásával találkozik, mivel halálhírét a tervek szerint tették közzé. Első ötlete az, hogy – bár a tervezettnél két nappal később – végrehajtja az eutanáziát, ez a gondolat már nem tölti el elégedettséggel: belekóstolt a nagybetűs életbe, a családi örömökbe és mi tagadás, a szerelembe is.
Ekkor folytatódik a road movie, a furcsa pár ezúttal Victoire lányának kölcsönvett autójával menekül, de nem érnek célba, hiszen egyiküknek sincs hova mennie. Végül Victoire visszakerül a rács mögé, már a börtönben nézi végig a tévében Antoine temetését. De a történet itt nem ér véget és újabb kanyarokkal visz el minket a happy endig, ezúttal az Alpokat az Andok hegyláncaira cserélve…
Egy nyár Párizsban: vidéki lány a nagyváros kaotikus forgatagában
Patinás színészek
Gérard Darmon alakítása nemcsak hiteles, hanem élete bizonyos pontokon hasonlóságot mutat Antoine-éval: bár Párizsban született, egy Algériából áttelepült szefárd zsidó családban nőtt fel és nem volt könnyű útja a filmes karrierig: fiatal éveiben énekes-komikusként lépett fel Jean-Pierre Bacrival a párizsi éjszakában. Később, már befutott színészként, énekesként és dalszerzőként is bemutatkozott és a mai napig koncertezik.
(A film első jelenetében felcsendülő Hey Mambo című dal, melynek előadása során sztrókot kap, természetesen nem az ő szerzeménye: az amerikai slágert eredetileg Rosemary Clooney, George Clooney nagynénje énekelte és bemutatója 1954-ben volt – ekkor Darmon nagyjából az általános iskolát kezdhette). A Victoire-t alakító Valérie Lemercier ismert francia komika, aki a burleszk iránti érzékét számos televíziós sorozatban és filmben bizonyította, három César-díjjal büszkélkedhet. Az elmúlt években színdarabokat (nagyrészt bohózatokat) ír és rendez párizsi teátrumokban.
A rendező, Jean-Pierre Améris 1987-ben már első rövidfilmjével elnyerte a Clermont-Ferrand-i Rövidfilmfesztivál Nagydíját. 1992-ben mutatta be első egészestés filmjét, a Le Bateau de mariage-t, amelyért a tübingeni filmfesztiválon a Fiatalok Díját kapta. 1996-ban a Les Aveux de l’innocent című drámájával három elismerést nyert a Cannes-i Filmfesztiválon és ez a sor azóta is, töretlenül folytatódik. Filmjei fókuszában jellemzően az emberi kapcsolatok, az önkeresés és társadalmi kérdések vannak, melyekről lírai melankóliával és finom íróniával mesél, miközben érzelmi mélységet és intimitást közvetít.
A szerelem sosem késő gyártási költségei körülbelül 6,1 millió eurót tettek ki, és Franciaországban több mint 218 000 néző váltott rá jegyet a mozikban. A forgatás 2024 nyarán zajlott a francia–svájci határvidék több pontján, köztük a Genfbe tartó vonal mentén (Divonne-les-Bains, Sciez-sur-Léman, Thonon-les-Bains) és Lyon környékén.
