előfizetésem
Hírlevél
Ez a film a bizonyíték arra, hogy több francia mozit kellene néznünk
A Jó utat, Marie egy lélekemelő, utolsó utazás története, mely évtizedek hibáit teszi jóvá. Enya Baroux francia színésznő, rendező és forgatókönyvíró első nagyjátékfilmje finom humorral átszőtt, érzelmes emberi történet egy széthullott család rendhagyó újraegyesítéséről.
A Jó utat, Marie egy megrendítő és reményt adó road movie a családi kötelékekről, szeretetről, örömről, megbékélésről, mely az eutanázia és halál témáját humorral és melankóliával kezeli. A történet középpontjában a méltósággal történő távozás, a halál előtti kommunikáció nehézségei, a családi konfliktusok és az őszinteség fontossága állnak. A film a halálról való diskurzus tabuját kerülve gondolkodtat el az eutanáziáról és az orvosi beavatkozásról az emberi méltóság megőrzése érdekében.
A francia társadalmat valószínűleg mélyen foglalkoztatja ez a téma, mivel csak ebben az évben ez a második film, ami erre épül – a másik a néhány héttel korábban bemutatott A szerelem sosem késő volt. (Mi magyarok ennél drámaibb módon kerültünk vele kapcsolatba az elmúlt években Karsai Dániel alkotmányjogász kálváriája kapcsán, aki gyógyíthatatlan betegségével szembesülve jogi harcba kezdett, hogy Magyarország változtasson szigorú eutanáziatörvényén.)
Az utolsó út együtt
Marie (Helen Vincent) 80 éves, a férje már meghalt, egyedül él. Egy fia van, a középkorú Bruno (David Ayala), aki képtelen felnőni, a felesége elhagyta, most egyedül él 15 éves lányával, Annával (Juliette Gasquet), aki már most felelősségteljesebb, mint az apja. Marie tíz évvel korábban már átesett egy rákos betegségen: az egyik mellét eltávolították és végigment a szokásos sugárkezelésen és kemoterápián is, ami sok szenvedést okozott neki, ezért, mikor betegsége kiújul, úgy dönt, hogy nem járja végig újra ezt az utat.
A Jimmy Jaguár „nem horrorfilm, ez egy Fliegauf-film”
Az asszisztált eutanázia mellett dönt és szeretné, ha a családja vele tartana Svájcba: csakhogy képtelen megmondani nekik, mi az utazás célja. De nem ő az egyetlen, aki titkolja valós élethelyzetét: fia, Bruno a teljes anyagi csőd szélén áll, unokája, Anna pedig még arra is képtelen, hogy segítséget kérjen, mikor megjön az első menstruációja. Ebbe az egymástól elszigetelt családba csöppen bele Rudy (Pierre Lottin), a kirúgott házi ápoló, aki egy orvoscsalád szégyeneként, mint gondozó keresi a kenyerét és a céges furgonjában lakik. Mivel Marie-nak sürgős segítségre van szüksége, Rudyra bízza magát, akinek cserébe szállást ígér.
Családját egy svájci örökség felvillantásával bírja rá az utazásra és az a vágya, hogy az utat a régi családi lakóautóval tegyék meg. Csakhogy ő már nem tud vezetni, Anna még nem, Bruno pedig fél a volán mögött – így Rudy kénytelen-kelletlen csatlakozik a furcsa kiránduláshoz, amibe a családtagok nagy reményekkel vágnak neki: Marie szeretné kiélvezni minden percét, Bruno az örökség miatt, ami megoldhatná minden problémáját, Anna pedig egyszerűen együttlétre vágyik, mert anyja távozása óta elszigeteltnek érzi magát.
Marie nosztalgikus kitérőkkel lassítja a haladást és folyton ígérgeti Rudynak (az egyetlen embernek, aki ismeri útjuk valódi célját), hogy a következő kitérőnél feltárja a helyzetet – de ez nem történik meg. Rudy pedig – talán életében először – azt a furcsa felfedezést teszi, hogy ő a legfelelősségteljesebb az egész társaságban. Szép folyamat, ahogy ráérez a saját erejére és elkezdi átadni azt az egyszerű tudást, ami benne lakik: rávezeti a családot a hétköznapi örömök élvezetére, ami szép lassan érzelmi hidat épít köztük és ahogy ezáltal elindul a kommunikáció, teret nyer az érzelmek áramlása és az út végére ő maga is családtaggá válik.
Ahogy elkezdik elengedni magukat, az utat nyaralásként élik meg és egyre közelebb kerülnek egymáshoz, csökken az eredeti úti cél jelentősége – miközben az fizikailag egyre közeledik. Végül a családtagoknak együtt kell szembenézniük érzelmeikkel és a közelgő búcsúval.
Ha vesztél már össze a családoddal nyaralás közben, ez a film neked szól
Bravúros alakítások
A Jó utat, Marie egy érzékeny, szívhez szóló film, amely a halál témáját újszerű megközelítésben dolgozza fel, keverve a humort, a drámát, és a road movie műfaját. A film világpremierjére idén januárban a vígjátékokra specializálódott Alpe d'Huez-i filmfesztiválon került sor, ahol a címszereplő Hélène Vincent és az unokáját alakító Juliette Gasquet megosztva kapta meg a legjobb női alakítás díját. Külön kiemelném Helene Vincent és Pierre Lottin összehangolt, élvezetes játékát, akik itt megismétlik a Ha megérkezik az ősz című filmből már megismert, bravúros kettősüket.
A filmet 2024 nyarán, mindössze 26 nap alatt forgatták le Dél-Franciaországban és a résztvevők nyilatkozataikban egy jó hangulatú buliként írták le a közös munkát. A lírai filmzene Dom La Nena szerzeménye (én hónapok óta hallgatom a Spotify-on) és többször felcsendül a Voyage, Voyage világsláger újrahangszerelt feldolgozása is.
Forgalmazza a Cirko Film.
