Sárköz egykori brutális titka, az életeket megnyomorító „egykézés”

Hallottál már arról, hogy Sárköz vidékén a nők kezében volt a vagyon, a nagymamák nevelték a lányunokákat és a díszes sárközi viselet oka leginkább a családi gazdagság mutogatása volt? Nőuralom, ami nem tévesztendő össze a matriarchátussal. Életeket megnyomorító traumatikus családi minta leginkább, az „egykézés”.

A vagyon megőrzésének egy brutális eszköze. Minden fiatal házaspárnak egy gyermeke születhetett, hogy ne osztódjon a vagyon. Milyen volt az élet a Dunántúl lápos vidékein, zárt közösségben élő falvakban?

A sárközi nők hímzett, színes viselete

Sárköz a hagyományairól, a táncairól, a népviseletéről, szőtteseiről is híres. Generációról generációra adták át az egyik leggazdagabb szőtteskincsek készítésének, közte a sárközi kétoldalas szövésnek mindenkor féltve őrzött titkát is. A sárközi nők gazdagon hímzett, különleges színes kelmékből készült, selyemkötényes, díszes viseletükhöz a selymet Lyonból, gyöngyöt, pántlikát Csehországból hozatták. A család anyagi helyzetét szimbolizálták a ruházkodással.

Interjú Anda Emilíával, az ANDA divatmárka alapítójával

Egy-egy lánynak évente hat új ruhája kellett legyen, voltak gazdagabbak, ahol még húsz öltözet ruha is volt. Jelentős pénzek mentek erre a családi vagyonból, de az öltözködéssel való hivalkodás emelte az adott család presztízsét a faluban. Még Móricz Zsigmond is ámulattal figyelte az akkori Műcsarnok egyik kiállításán a sárközi kelméket. Így ír erről teljes elragadtatással: „Előző nap a sárközi nép kiállításán voltam, a régi Műcsarnokban s ájult örömmel láttam a tű és a fantázia csodáit.

A kiállítás rendezője, Baja Benedek elmesélte, hogy a Sárközben, amely ott van Szekszárd táján, a legutóbbi generációkig mocsarak s emberektől elzárt világ volt, halász, pákász nép lakott s ezek a hálókötés mesterségével foglalkozva, asszonyaik is a fonallal éltek s haltak. Az ornamentikának véghetetlen gazdagsága s a valósággal szerzetesi beleélésnek olyan fantázia művészete fejlődött ki köztük, hogy csak hódolattal lehet nézni a népi öltözködésnek ezt a kincstárát. ...A sárközi lány viseletében inkább fel tudom ismerni az évezredekkel ezelőtt élt törzsfőnökök feleségének a ruháját.”

Sárköz Tolna megyében, a Szekszárd és Báta közötti ártéri területen található, mély fekvésű, hajdan mocsaras terület volt. Öt település alkotja: Őcsény, Decs, Sárpilis, Alsónyék, Báta. A Sárköz és a Duna mocsarainak életformája, valamint a nép halászó, pákászó, pásztorkodó életmódja a török idők pusztításai ellen is védelmet nyújtott. Ez a szabadabb életforma azonban nehezebben ellenőrizhető társadalmi szabályokat is eredményezett.

Sárköz sötét oldala

Ha a sárközi temetőkben sétálunk, egyvalami nagyon feltűnő. Sok fejfán a női életkor huszonéves. Mi történt Sárköz falvaiban? A gazdagságnak, a gyönyörű ruháknak, díszes főkötőknek nagy ára volt. Az egykézés. Ez a jelenség sajnos más vidékekre is jellemző volt a XIX-XX. században, például Kalotaszeg, Bodrogköz, Sárköz, és az Ormánság vidékén. Annyira nagy port kavart fel az ügy, hogy állítólag a parlament is foglalkozott vele a két világháború között.

A sématerápia szerint az elvárások alapoznak meg egy egészséges párkapcsolatot, de hogyan befolyásolják a korai mintázatok az elvárásainkat?

De mit is jelent pontosan az egykézés? Egy fiatal házaspárnak, egy családban csak egy gyereke születhet. Így nem osztódik a vagyon az utódok között, és megmarad egyben, sőt növelik, hiszen két család egyesíti a vagyonát, amikor összeházasodnak a gyermekeik. Akinek több gyermeke volt, az szégyennek, erkölcstelennek, megvetendőnek tartották.

A torz erkölcsi norma mindenek fölé helyezte a pénzt, és ennek a nők lettek az áldozatai, miközben paradox módon gazdagon felöltözve a családi gazdagság cégérei voltak, sőt az anyós, a nagymama őrködött a vagyon felett, és felügyelte, hogy egy gyermeknél ne szülessen több. A több gyermek a családokban régen vallásos indítékú is volt. A gyermeket Isten áldásának tekintették.

„Az egyke természetellenes helyzetet teremtett a szülő és gyermeke között. A szülői szeretet két véglet között mozog: egyrészt elkeseredett harc a meg nem született gyermek ellen, másrészt a meglévő iránti majomszeretet. Az egyke a szülőben nem lát mást, mint örökhagyót, és nem győzi kivárni, hogy a vagyonnak korlátlan ura lehessen.

Szomorú öregség vár az olyan szülőre, aki a gyereke kérésének enged, és már életében ráíratja a vagyont. Attól kezdve az öreg csak teher, és sokszor még jó szó sem jut neki” -írja a Sárközről 1962-ben írott tanulmányában Katona Imre. Nyilván a kegyetlen szokás mögött a rettegés volt, hogy nehogy visszasüllyedjenek a nehéz paraszti sorba, nehogy éhezés várjon az egész családra.

A következmények súlya

Az „egykézés” szokása – amely a női természet eredendően védelmező, befogadó, otthont teremtő, életet világra hozó szakrális minőségét képviseli – a Sárköz vidékén torz formát öltött. A nők szerepe itt nem a gyarapodásról, hanem a szenvedésről, az alárendeltségről és az anyaság megtagadásáról szólt. Az emberi élet értékét a vagyon, a földbirtok megtartása írta felül, kegyetlen következményekkel.

Karcsúságunk története: a fűzőt kidobhattuk, de azonnal felvehettük helyette a „tornatrikót”

Képzeljük el a XIX. századot: az abortusz tiltott volt, fogamzásgátlás nem létezett, a nők csak anyáiktól, nagyanyáiktól vagy a bábáktól hallhattak valamit a „megoldásokról” – ha egyáltalán. Ha egy fiatalasszonynak az első gyermeke megszületése után ismét gyermeke fogant, az anyósa – aki akkoriban a család tényleges ura volt, akinek még a férj sem mert ellentmondani, és akinél a vagyon kulcsa is volt – közbelépett. Nem engedhette meg, hogy több gyermek szülessen, mert a család földjét „egy kézben” kellett tartani. Ezért titokban bábát szerzett, aki különféle – gyakran veszélyes és brutális – módszerekkel megszakította a terhességet.