Reneszánszukat élik a romantikus regények a TikTok trendeknek köszönhetően
A könyvmolyok körében rendkívül felkapott téma, hogyan alakította a közösségi média, különösen a BookTok, vagyis a TikTok azon felülete, ahol könyves videós tartalmakat osztanak meg az olvasók, a romantikus regények műfajának reneszánszát. Felmerülnek bennünk a kérdések, hogy ezen keresztül hogyan változott meg a közönség hozzáállása az ilyen típusú olvasmányokhoz, és mi áll e jelenség hátterében?
Tisza Eleonóra, PhD-hallgató, akinek a kutatásai a populáris irodalom és az újmédia, valamint a közösségi média kapcsolódási területeire összpontosítanak, segít megérteni ennek a különös folyamatnak a működését. A közösségi média szakértő rögtön a téma lényegére tér, és arra hívja fel a figyelmünket, hogy bár a TikTok hatása kiemelkedő, érdemes észrevenni, hogy az új platform már önállóan is jelentős változásokat hozott a könyvpiacon. A TikTokon különösen két műfaj, a fantasy és a romantikus regények népszerűek, míg az irodalmi műfajok között az ifjúsági regények (YA) kerültek a legnagyobb figyelem középpontjába.
A TikTok és a Covid hatása az olvasási szokásokra
Ha megvizsgáljuk a magyar könyves közösségi oldal, a moly.hu olvasási adatait, akkor azt láthatjuk, hogy számos, a 2010-es években megjelent regény olvasottsága 2020 és 2022 között jelentősen megnövekedett. Ezeknek a könyvek többsége ifjúsági regény, fantasy, sci-fi vagy romantikus történet, amelyek a megjelenésük idején vegyes kritikákat kaptak. Azonban 2021-ben, amikor a TikTok hatása egyre erősebbé vált, ezek a könyvek ismét a figyelem középpontjába kerültek.
Bánhidi Lilla: Utolsó tánc
Ez nem véletlen, hiszen ez az időszak egybeesett a koronavírus-járvány világméretű elterjedésével, valamint a TikTok robbanásszerű népszerűségével. Példák erre többek között Tahereh Mafi-Ne érints; Madeline Miller-Akhilleusz dala; vagy Colleen Hoover több könyve is. Gazdaságilag ez a jelenség torzítja a piacot, hiszen a kereslet nagyobb a backlist könyvekre – azaz a régebben, akár tíz-tizenkét éve megjelent művekre –, mint a friss, új kiadványokra – tér ki a populáris irodalom témakutatója erre a részletre is.
A BookTok ereje
Más közösségi platformokon is léteztek könyves közösségek, mint a Bookstagram vagy a BookTube, de ezek nem gyakoroltak jelentős hatást a könyvpiacra, és a kiadók számára gazdasági hasznot sem hoztak. Még a YouTube népszerűsége csúcsán sem volt jellemző, hogy az emberek tömegesen vásároltak volna könyveket pusztán azért, mert láttak róluk néhány vonzó videót.
Ezzel szemben a TikTok sokkal hatékonyabban működik: a trendek rendkívül ragaszkodóak, és bár gyakran úgy tűnik, hogy az applikáció egy gyorsan változó platform, valójában olyan könyveket is sikerül népszerűsítenie, amelyek akár tíz évvel ezelőtt jelentek meg, és ezeket a trendek hetekig, sőt hónapokig az eladási listák élére repíthetik. A szürke ötven árnyalata megjelenésével újra fellendült a romantikus és erotikus regények műfaja. Bár a BookTok később még tovább erősítette ezt a tendenciát, a romantikus regények már E.L. James és a TikTok előtt is kiemelkedő eladási számokat produkáltak a könyvpiacon.
Miért szeretjük a horrorfilmeket? - A félelem és katarzis pszichológiája
„Azt nem gondolom, hogy a platform alapjaiban változtatta volna meg az emberek hozzáállását a romantikus regényhez. Inkább az történik, hogy az az olvasói réteg, aki nyitott ezekre a szövegekre rendkívül láthatóvá vált mások számára is. Például férfiak lehet rájöttek, hogy a barátnőjük elég sokat olvas olyan könyveket, amiket akár felnőtt regénynek is lehetne nevezni” – részletezi Tisza Eleonóra.
Idealizált kapcsolatok szexuális töltettel
A mai népszerű könyvek gyakran idealizált kapcsolatokat és szexuális tartalmakat ábrázolnak, különösen a romantikus regényekben. Bár nem minden egyes regényre jellemző ez a tendencia, kétségtelen, hogy mostanában egyre nagyobb figyelmet kapnak az ilyen típusú történetek. A kérdés azonban felvetődik, hogy
vajon hogyan befolyásolják ezek a könyvek a valós kapcsolatokkal kapcsolatos elvárásokat, és hogy nem erősítenek-e káros sztereotípiákat?
„Azt hiszem, erről egy pszichológust is érdemes lenne megkérdeznünk, ő a párkapcsolati kérdésekről biztosan többet tudna mondani. Mindenesetre én nem esnék abba a hibába, hogy azt feltételezem, hogy az, aki rendszeresen ilyen típusú romantikus történeteket fogyaszt az szükségszerűen a valós kapcsolataiban is ezt az illúziót kezdi keresni.”
A tipikus „rosszfiú” karakterek és a körülöttük kialakuló hatalmas vonzalom
A romantikus regényekben gyakran feltűnő tipikus „rosszfiú” karakterek arra is rávilágítanak, hogy bár a nők ilyen típusú szereplők történeteiről olvasnak, ez nem jelenti azt, hogy a mindennapi életükben valóban ilyen kapcsolatokra vágynának. Azonban ez a jelenség a média hatásának egyik szélsőséges értelmezése lehet. Míg kétségtelen, hogy a médiaformák hatással vannak a befogadókra, az egyén nem csupán passzív elszenvedője a tartalmaknak, és nem „huzalozza át” automatikusan az agyát a különböző benyomásokkal.
Ugyanakkor, nem szükséges szakértőnek lennünk ahhoz, hogy belássuk: a szexualitás megélésével kapcsolatosan sok téves információ éri a fiatalokat, és ha ugyanezek az információk a romantikus regényekből is érkeznek, az megerősíti a rossz berögződéseket és káros mintákat - fejti ki gondolatait a PhD-hallgató.
Te melyik táborba tartozol?
Az irodalomszakértő abba is belátást nyújt, miszerint a romantikus regények műfaja két táborra osztja a véleményeket a feministák és szex-pozitív mozgalmak körében. Az egyik tábor azt vallja, hogy mindenki szabadon választhatja meg olvasmányait, és nem ítélhetjük meg a nőket az alapján, mit olvasnak. A másik, kritikusabb tábor inkább a dark romance könyvek hatásait figyeli, aggódva, hogy ezek hosszú távon hogyan befolyásolhatják a fiatalokat. Pamela Regis a romantikus irodalmat „a legnépszerűbb, legkevésbé tisztelt műfajként” jellemzi, ami sokat elárul annak közvéleménybeli megítéléséről.
„Bár nem könnyű meghatározni, melyik regény ábrázolja emancipáltan a női szexualitást, ajánlom Gillian Anderson gyűjteményét, amely anonim női szexuális vágyakat és fantáziákat tartalmaz, valamint Sally Rooney regényeit, amelyek mélyebb betekintést nyújtanak a fiatalok párkapcsolataiba.”
Divat helyett sokszor csak botrányokról szólnak a kifutók, de rendben van ez így?
A romantikus regények jövője
A romantikus regény jövője ígéretes, és azon múlik, hogy a műfaj alkotói – a szerzők, fordítók, szerkesztők és kiadók – milyen gyorsan tudnak alkalmazkodni az új kihívásokhoz. „A romantikus regények mindig is nyitottak voltak az újdonságokra, és a szerzők gyorsan képesek reagálni a változó trendekre, alkalmazkodva a legújabb népszerűségi irányzatokhoz, miközben megőrzik a műfaj hagyományos kereteit” - vélekedik Tisza Eleonóra szakértő.