Te tudnál választani Pedro Pascal és Chris Evans között?
A Többesélyes szerelem egy realistán romantikus vígjáték, amit mindenkinek látnia kell, aki hajlamos kifelejteni a párkapcsolatból egy fontos tényezőt. A film eredeti címe (Materialists) jobban fedi a cselekmény lényegét, mint a magyar, a Többesélyes szerelem és bár a romantikus vígjáték kategóriába sorolják, messze túlmegy a romantika határain – vagy talán egy új, egészségesebb és realisztikusabb megközelítését fedi fel.
A főszereplő egy harmincas fiatal nő, Lucy (Dakota Johnsson), aki egy sikeres társkereső cég alkalmazottja New York-ban: épp a kilencedik házasságot hozza tető alá, de ő maga még nem talált rá az igazira. Ügyfelei esküvőjén ismerkedik meg a vőlegény bátyjával, Harryvel (Pedro Pascal), aki első látásra minden szempontból megfelel az elvárásainak. De még aznap este feltűnik volt szerelme, John (Chris Evans) is, az állástalan színész, aki kisegítő pincérként dolgozik az esküvőt lebonyolító catering cégnél. Így egyszerre kerül „terítékre” a feldolgozatlan múlt és a vágyott jövő…
Míg kapcsolata Harryvel szépen alakul, a Johnnal való találkozás szembesíti múltbeli önmagával: eredendő vágyaival, érzelmeivel és a párkapcsolatról alkotott romantikus elképzeléseivel, melyet az évek során felülírtak a társkeresési metodikában alkalmazott táblázatok és algoritmusok. Az egyik kedvenc ügyfelével történő kijózanító események megingatják jól felépített, materialista világképét és a felelősségtudat arra kényszeríti, hogy a saját életét, vágyait és céljait is újraértékelje.
Szerelem és New York
A rendező, Celine Song Lucy figuráját személyes tapasztalataira építette: mikor kezdő színműíróként New Yorkba költözött, hat hónapig egy társkereső cégnél dolgozott, ahol a közvetítők afféle brókerként kezelték a randipiacot. A film vezérfonala, hogy a mai társkeresést egyfajta „tőzsdeként” írja le, ahol a szereplők „értékelése” folyamatosan ingadozik, akár a részvényárfolyam és a gazdasági pragmatizmus kérdéseit járja körül a romantikus vágyak hátterében.
Valóra válhat az álmod: jön a 3%-os lakáshitel az első otthonra
Miközben megpróbálja megfejteni az örök rejtélyt, hogy az emberek miért szeretnek bele valakibe, a modern szerelmi viszonyokat és az emberi kapcsolatokat vizsgálja a mai, materiális értékek által befolyásolt világban.
A Többesélyes szerelem a maga nemében műfajteremtő film, romantikusan realista látásmódja egyrészt tisztelgés a viktoriánus kori szerelmi történetek és a klasszikus new york-i romantikus vígjátékok előtt, miközben kiforgatja a műfaj megszokott szabályait. A főszereplő, Lucy bátor önismereti útja során a luxusközpontú, nyers anyagi valóságból elindulva újra felfedezi a szerelem tudatosan megfejthetetlen misztériumát, a külsőségek mögött rejtőző belső motivációt, miközben szembenéz a félelmeivel és saját hibáival is.
Ami a filmet mindenekelőtt kiemeli a hagyományos romantikus vígjátékok sorából az, hogy tudomásul veszi: a modern élet romantikus történeteit a gazdasági és társadalmi folyamatok hatásai ugyanúgy átszövik, mint a szerelem, de ezek nem kell, hogy elvegyék a teret az érzelmek és a személyes kötődések elől. Ez az a lecke, melyet a szereplőknek meg kell tanulnia: az anyagi egyensúly és a kölcsönös felelősségvállalás ugyanolyan fontos pillére egy kapcsolatnak és hosszú távon csak ezzel együtt tartható fent a boldogság és a harmónia.
Grace Kelly valódi története nem hercegnős mese volt, hanem egy fájdalmas üzlet
Celine Songnak a Többesélyes szerelem a második nagyjátékfilmje: első filmje, az Előző életek (Past Lives, 2023), nagy kritikai sikert aratott és két Oscar-jelölést kapott a legjobb film és a legjobb eredeti forgatókönyv kategóriában, mellyel az Oscar történetébe is beírta magát, mint az első ázsiai rendezőnő, akit jelöltek a díjra. Ezek után a második filmjének szereplőit bátran választhatta a legnagyobb világsztárok közül.
Tanmese a szerelemről
Mint több interjúban említette, a szereplőválogatáskor három kulcsfontosságú szempontot tartott szem előtt: mindenekelőtt olyan színészeket keresett, akik képesek egyszerre megjeleníteni a praktikus, „számító” oldalt és az őszinte, romantikus érzelmeket. Lucy szerepére ezért választotta Dakota Johnsont, aki korábban is bizonyította, hogy jól bánik a finom érzelmi sokszínűséggel –
egyszerre tud magabiztos, mégis sebezhető lenni.
A másik szempont az erős, kémiai alapú együttműködés volt a három főszereplő között: a próbák és improvizációk során Song figyelte, hogy a három színész mennyire tud egymásra hangolódni és végül erre építve alakult ki a döntés, hogy Chris Evans és Pedro Pascal közül ki kapja a romantikus ex és a „tökéletes pasi” illúzióját keltő üzletember szerepét. A harmadik szempont a tematikus és vizuális hitelesség volt: mivel a filmben az anyagi különbségek – ruhatár, lakberendezés, életstílus – nagy szerepet játszanak, Song olyan színészeket akart, akik karakterük stílusához és élethelyzetéhez is illeszkednek.
Dakota Johnson választása mellett szólt például, hogy könnyen beilleszthető volt a karakter „félig luxus, félig mindennapi” arculatába, és hitelesen tudta kezelni a ruhatárhoz és környezethez kötődő, konkrét anyagi részleteket. A film amellett, hogy tökéletes kikapcsolódást nyújt, egyfajta tanmese is, melyet minden harmincas társkeresőnek meg kellene néznie.
- Főszereplők: Dakota Johnson, Chris Evans, Pedro Pascal
- Zene: Daniel Pemberton
- Operatőr: Shabier Kirchner
- Látvány: Anthony Gasparro
- Írta és rendezte: Celine Song
- Mozibemutató: 2025. augusztus 14.
- Színes, szinkronizált amerikai romkom
- Eredeti cím: Materialists
- Gyártó: A24, Sony Pictures
- Forgalmazó: Intercom
előfizetésem
Hírlevél
