Alattomos és káros dolgokat tesz a szervezeteddel, ha túl keveset szedsz ebből a vitaminból

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Ha arról van szó, mit tehetünk az egészségünk megőrzéséért, az olyan alapvető lépések mellett, mint az egészséges táplálkozás, a kellő mennyiségű folyadékbevitel, a rendszeres testmozgás és a dohányzás, illetve más káros szokások kerülése, gyakran felmerül az is, hogy bizonyos vitaminokat rendszeresen szedjünk. Már csak azért is, mert egyesek hiánya rövid időn belül is súlyos következményekkel is járhat.

Alattomos és káros dolgokat tesz a szervezeteddel, ha túl keveset szedsz ebből a vitaminból
Fotó: Zdenka_Simekova/Getty Images

Rengeteg vitamin létezik, és szerencsére a legtöbből szerencsére viszonylag könnyen vihetünk be eleget a szervezetünkbe, méghozzá az étkezéseink által. Egyes vitaminoknál viszont előfordulhat, hogy étrend-kiegészítő formájában is érdemes beszedni belőlük, hogy elegendő mennyiséghez jusson a szervezetünk. Gyakran igaz ez a B12-vitaminra is, amely elképesztően fontos szerepet tölt be az egészségünk megőrzésében.

Ezért annyira fontos a B12-vitamin

A B12-vitamin a nyolc B-vitamin egyike, és elképesztően fontos szerepet tölt be az egészségünk megőrzésében. Lauri Wright dietetikus például arra hívja fel a figyelmet, hogy segíti a vörösvértestek termelését, amelyek oxigént szállítanak a szervezetünkben, szerepet tölt be az idegműködésben és az energiafelszabadulásban, de még a DNS-képződéshez is hozzájárul.

Nekünk kell bevinnünk a szervezetünkbe

A legtöbb vitaminhoz hasonlóan a szervezetünk a B12-vitamint sem tudja előállítani, ezért az étkezéseink által vagy étrend-kiegészítők segítségével kell bevinnünk belőle a szükséges mennyiséget, ami egy átlagos felnőtt esetén napi 2,4 mikrogramm. Ha túl keveset viszünk be belőle, számos kellemetlen következménnyel szembesülhetünk. Ilyen például a zsibbadás vagy bizsergés érzés a végtagokban, a gyengeség, a fáradtság, a duzzadt, gyulladt nyelv, a járási nehézségek és a gondolkodási, érvelési nehézségek is.

A The New England Journal of Medicine pedig egy megdöbbentő esetről is beszámolt: egy 62 éves férfinél a B12-vitamin hiánya két hónap leforgása alatt zsibbadást és szúró érzést okozott a kezében, járási nehézségei, erős ízületi fájdalmai lettek, sárgulni kezdett, és légszomj is jelentkezett nála. De ez még nem minden. A kutatások szerint ugyanis a súlyos B12-vitamin-hiány többek közt depresszióhoz, paranoiához, téveszmékhez, íz- és szaglásvesztéshez is vezethet.

Csodát tesz a bélrendszereddel, ha ekkor veszed be a probiotikumot

Csodát tesz a bélrendszereddel, ha ekkor veszed be a probiotikumot

Bárkinél jelentkezhet a hiánya

A B12-vitamin hiánya gyakorlatilag bárkinél jelentkezhet, vannak azonban, akik nagyobb eséllyel lehetnek érintettek benne. Ide tartoznak a vegetáriánusok, az 50 év felettiek, bizonyos autoimmun betegségekben érintettek, a Crohn-betegségben szenvedők, a gyomor bypass műtéten átesettek, a metformint használó cukorbetegek és mindazok, akiknek nem elég változatos, vitaminokban gazdag az étrendje.

Így vihetsz be belőle eleget

A jó hír az, hogy a B12-vitamin nagy mennyiségben található meg húsokban, halakban, a tejben és más tejtermékekben, a tojásban, a kagyló pedig különösen gazdag benne. Ha például két tojást eszel, azzal az ajánlott napi mennyiség felét már be is viheted, körülbelül 85 gramm tonhal pedig önmagában is tartalmaz egy napra eleget belőle. De sok reggeli gabonapehely és pékáru is kapható B12-vitaminnal dúsítva.

Ha mindezek mellett étrend-kiegészítő formájában is szeretnél B12-vitamint szedni, természetesen az is rendben van. Előbb viszont feltétlenül egyeztess róla a háziorvosoddal vagy egy dietetikussal, hogy biztosan olyan és annyi étrend-kiegészítőt szedj, amilyenre és amennyire a testednek valójában szükséged van. Összességében tehát a B12-vitamin hiánya könnyen elkerülhető, azonban ha nem figyelünk rá, hogy eleget vigyünk be belőle, az akár súlyos következményekkel is járhat.

Forrás: health.harvard.edu, webmd.com, unjury.com

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Techxpo További cikkek

Ez is érdekelhet

George Clooney és Amal Clooney házassága úgy került válságba a szakember szerint, hogy észre sem sem vettük

George Clooney és Amal Clooney házassága úgy került válságba a szakember szerint, hogy észre sem sem vettük

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Őszi divattrendek: ezek a színek hódítanak idén (x)

Őszi divattrendek: ezek a színek hódítanak idén (x)

Katy Perry és Michele Morrone káprázatosak az új Dolce&Gabbana kampányfilmben (x)

Katy Perry és Michele Morrone káprázatosak az új Dolce&Gabbana kampányfilmben (x)

3 tipp, melyekkel pénzügyileg is tudatos maradhatsz a Glamour-napok alatt (x)

3 tipp, melyekkel pénzügyileg is tudatos maradhatsz a Glamour-napok alatt (x)

Íme néhány egyszerű tipp, hogy az őszi felfázás ne keserítse meg a hétköznapokat (x)

Íme néhány egyszerű tipp, hogy az őszi felfázás ne keserítse meg a hétköznapokat (x)