előfizetésem
Hírlevél
Gyilkosságok a múltból, amik ma is lázban tartják a netet – Dulai Péterrel beszélgettünk
Hogyan lesz egy sportújságíróból a Kádár-korszak gyilkosságainak krónikása? Dulai Péter kriminalista, író és újságíró évek óta kutatja a korszak legsötétebb bűnügyeit, és tárja fel a nyilvánosság előtt azokat a történeteket, amelyek sokszor évtizedek óta feledésbe merültek. Facebook-oldalát tízezrek követik, könyvei és podcastjei is nagy sikerrel futnak, pedig stílusát inkább a tárgyilagosság és a visszafogottság jellemzi, nem a szenzációhajhászás.
Kriminalisztika szakon végzett a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, a Rendőrmúzeum bűnügyi referense volt, jelenleg doktorandusz, író-újságíró. Munkája során levéltárakban búvárkodik, hozzátartozókkal beszél, és pszichológiai szálakat keres a bűnesetek mögött. Szerinte nem elég tudni, mi történt – a valódi kérdés mindig az, hogy miért.
Miért gondoltad, hogy egy szélesebb réteg elé tárod, amit a kutatásaid alapján bizonyos életellenes bűncselekményekről kiderítettél?
Mivel ezek az emberölési ügyek valóban megtörténtek, úgy gondoltam, nyilvánosságra kell hoznom mindazt, amit az elmúlt években összegyűjtöttem róluk. Ezeknek ugyanúgy a nyilvánosság előtt a helyük, mint például egy régi tévéadás felvételének. Újságíróként kötelességemnek tartom ezt a fajta megőrző tevékenységet. Úgy is mondhatnám, hogy ezeknek az ügyeknek a krónikásaként tekintek magamra.
Élet elleni bűncselekmények nevű Facebook-oldaladat harmincezren követik, de a YouTube-csatornádnak is többezer feliratkozója van. Számítottál ekkora népszerűségre, vagy csak magadnak kezdtél el írni?
Amikor 2018-ban elindítottam a Facebook-oldalam, saját kedvtelésemre kezdtem el csinálni. Az írásaimnak van egyfajta visszafogott, tárgyilagos, távolságtartó stílusa. Azt gondoltam, hogy ezzel nem lehet nagy népszerűségre szert tenni, de meglepett, mekkora az érdeklődés iránta. Annak ellenére, hogy kerülöm a szenzációhajhász tálalást, az oldal szerintem nagyon népszerű. Amellett, hogy nagyon örülök neki, próbálok mindig önazonos maradni.
Mi teszi ennyire népszerűvé a bejegyzéseid, könyveid, podcastjeid?
Alapvetően az embereket a régi történetek, krimik érdeklik, emellett talán megfogta őket az a stílus, ahogyan a bűncselekményekről beszélek.
A focilabdát cserélte balettcipőre az első magyar Oscar-díjas táncos, Balázsi Gergő Ármin
Említetted, hogy hobbiként indult a Facebook-oldalad. Tekinthetjük ezt ma is csupán ennek, vagy már inkább munkáról beszélhetünk?
Nehéz vonalat húzni a két tevékenység közé, mert az életem minden részében ezt csinálom. Papíron kriminalista vagyok, kriminalisztikát végeztem, de sportújságíróként kezdtem dolgozni, majd lassan átnyergeltem a bűnügyekre. Most csak ilyen témákról írok. Közben megjelent három könyvem, járok könyvbemutatókra, előadásokat szervezünk, és ott a YouTube is. Ez ma már hivatás is. Sok munka és sok idő van abban, amit csinálok. Nehéz számokat mondani, mert egy kutatást soha nem lehet lezárni úgy, hogy minden információ a birtokomban van, ugyanis menet közben még gyakran kerülnek elő nyomok és bizonyítékok.
Az Amiért halál járt című könyvem például egy évig készült, de sok anyagom már eleve megvolt hozzá. Amíg írtam, sok levéltárban megfordultam. Volt olyan ügy, ami egy hét alatt összeállt, például a szentesi Gulácsi István, a legrégebben fogva tartott magyar bűnöző esete. De volt, amikor négy-öt hónapig dolgoztam egy ügyön, mert mindig jött valami új információ. Sokáig lehet folytatni a kutatást, de van egy pont, amikor érdemes lezárni. Többször előfordult már, hogy nyilvánosságra hoztam egy bűnesethez kapcsolódóan a kutatásaimat, és utána éppen ennek köszönhetően jutottam további releváns információhoz.
Konkrétan miből áll a munkád?
A kriminalisztika alapkérdései: ki, mit, hol, kivel, miért, hogyan, mikor tett? Ezekre próbálok meg én is válaszolni. Alapvetően kriminológiai szempontból közelítem meg a bűnügyeket, de nemcsak arra vagyok kíváncsi, hogy mi történt. Nálam a miért sokkal jobban fókuszban van, mint egy alapvetően kriminalisztikai hátterű szakembernél.
A pszichológiai vonal érdekel, de az első lépés mindig az, hogy megnézzem, mi történt.
Erre jók a büntetőiratok, amikhez kriminalistaként hozzáférek. Sok minden kiderül belőlük, ahogy azokból a találkozókból is, amikor hozzátartozókkal beszélek, vagy pszichológiai szakvéleményeket olvasok, mert így a miértekre is válaszokat kaphatok.
Milyen módszerrel dolgozol?
Bűnügye válogatja, de ideális esetben három részből tevődik össze a munkám. Először is ilyen a levéltári kutatás, vagyis a fennmaradt büntetőiratok (nyomozati, ügyészségi, bírósági iratok) tanulmányozása. A második lépés az, amit a történészek oral historynak hívnak. Ezek a szóbeli források a hozzátartozókkal vagy az elkövetőkkel készített interjúkat, személyes visszaemlékezéseket jelentenek. Harmadik elemként pedig ott vannak a korabeli újságcikkek, amelyekből hasznos hangulati elemek derülnek ki.
Ezt a cikket a Subscribe with Google jóvoltából olvashatod díjmentesen december 7-éig!
Olyanra kell itt gondolni, hogy például az elítélt sírt-e a tárgyaláson, volt-e az áldozatnak egy fehér kutyája, vagy milyen hangulat volt a tárgyaláson. Ezek színessé, élővé, emberközelivé teszik ezeket az ijesztő történeteket. Természetesen nem minden ügynél adott mind a három, pl. van olyan, hogy nem élnek már hozzátartozók, újságcikkek és büntetőiratok viszont többnyire vannak. A kutatás akkor ideális, ha ez a három összetevő együtt van jelen.
Kik segítik a munkád?
Alapvetően egyedül dolgozom. Az oldalt egyedül csinálom, a könyveket egyedül írom. Vörös Andrással, a kiadó ügyvezetőjével csináljuk a podcastet. Tudatosan törekszem rá, hogy fogyaszthatóak legyenek a podcastadások és a cikkeim is, mégse menjen a közérthetőség a szakmaiság rovására. Olyan válaszokat igyekszünk tálalni a podcastekben is, amiket nemcsak egy ügyész vagy egy rendőr ért, hanem bárki, aki érdeklődik a téma iránt. Meg vagyok róla győződve, hogy lehet úgy is hitelesen és a szakmaiságot is szem előtt tartva dolgozni, hogy a végeredmény laikusok számára is élvezetes legyen.
Dollárhercegnők: Kik voltak az amerikai örökösnők, akik visszahozták a pénzt Európába?
Mi alapján választod ki, hogy melyik ügyben kutatsz?
Leginkább a Kádár-korszak, az emberölés, azon belül a minősített emberölés, tehát nem a „szimpla” gyilkosság, hanem az, amiben van valami különösen drámai szál, érdekel igazán. Mindig van valami, ami megfog egy ügyben, ha például olvasok róla. Ez a momentum szokott elindítani a kutatásban. Az is számít, ha valamiről sok információm van, mert abba jobban belelátok, és az összetett volta miatt egyre érdekesebb lesz az ügy. Olyan is előfordul azonban, hogy pont a rejtély miatt érdekel valami, és kedvet kapok ahhoz, hogy körbejárjam.
Milyen esetek érintenek meg leginkább?
Megvisel, amikor él még olyan hozzátartozó, aki nem örül annak, hogy megpiszkálok egy régi témát. Nagyon drámai beszélgetések is le tudnak zajlani ilyenkor. Van olyan, hogy valaki sírva kéri, hogy ne írjam meg, hogy XY-nak megölték a szüleit, mert ő emiatt 40 év után most szembesül az igazsággal. Itt meg kellene értetnem – amit egyébként nem lehet megértetni –, hogy miért kell a tragédiájukat feldolgozni, nyilvánosságra hozni, miért kell ezt vagy azt beleírni. Az én munkám egy történész szemléletű munka.
Krónikásként tekintek magamra.
Nagyon ritkán és csak indokolt esetben tehetem meg, hogy nem írok le valamit csak azért, hogy a hozzátartozókra tekintettel legyek. A bűncselekményekhez kapcsolódóan muszáj minden releváns információt leírnom, amit csak tudok. Ha nem így tennék, hiteltelenné válnék.
Kiemelnél egy konkrét bűnügyet is?
Az Ignácz lányok 1967-es gödöllői esetét mindenképpen. Egy tizenkét éves fiú megölt két kislányt. A hozzátartozók azzal fordultak hozzám, hogy nem látták a kislányok holttestét. Nem tudják, hol vannak eltemetve, de abban is bizonytalanok, hogy meghaltak-e egyáltalán. Akaratomon kívül is belekeveredtem az ügybe, mivel nem volt meg a kislányok holtteste, és a mai napig nincs meg. Sikerült kiderítenem, hogy hivatalosan sehol nincsenek eltemetve.
Annyit tudtam elérni, hogy a hatóságok kiállították a halotti anyakönyvi kivonatukat. Így legalább lett egy papírja a családnak, a kislányok története így tulajdonképpen tovább íródott a közreműködésemmel. Ez egyszerre volt nehéz és izgalmas.
A mai napig nem tudtam elengedni ezt az ügyet.
Ennyi bűnügyi kutatással a hátad mögött a szabadidődben nézel, ill. olvasol krimiket?
Alapvetően próbálok elhatárolódni ezektől, de sokszor nézünk a feleségemmel skandináv krimiket. Ezek fiktív történetek, és talán pont emiatt gyakran felhúzom magam rajtuk, mert olyan bűnügyeket mutatnak be, amelyek a valóságban nincsenek, nem fordulhatnak elő. A híd című sorozatot néztük nemrég, de a true crime vonalat is nyomon követem, nézek ilyen jellegű műsorokat is.
Milyen szakmai terveid vannak?
Fogok még könyvet írni, mert sok témám és sok ötletem van. Alapjában véve írni szeretek, de nagy potenciált látok a true crime sorozatokban és a filmezésben. Ebben a műfajban szeretnék elindulni, és kipróbálnám, mert szerintem lehetne ezt jól csinálni. Vannak itthon is izgalmas bűnügyek. Egy ideje a könyvírás része az életemnek, de a film még kiaknázatlan terület. A podcast megy tovább, minél több szakembert szeretnék meghívni. Továbbra is közérthetően és szakmaian szeretnék foglalkozni megtörtént bűncselekményekkel.
