előfizetésem
Hírlevél
„Mikor lett ciki élni?” – Mindenki elérhető, de senki nincs igazán jelen
A világunk tele van emberekkel, akik elérhetők, mégis távol maradnak. A telefonok és képernyők között létezünk, de mintha már nem is tudnánk igazán itt lenni. A reggeli szürkeségben azt kérdezem magamtól: mikor lett ciki élni? Mikor vált zavaróvá, hogy csak úgy vagyunk, teljesítmény, cél vagy megosztás nélkül?
A villamoson ülök, szürke reggel, félig még álomban a város. Körülöttem emberek – elérhetőek. Mindegyikük. Kézben telefon, fülben zene, arcukon a napi túlélés árnyéka. Mégis senki sincs jelen. Mintha egy másik dimenzióban lennének, ahol nem kell egymás szemébe nézni, ahol nem kell kérdezni, válaszolni, létezni. Nézem őket – minket – és azon gondolkodom: mikor lett ciki élni? Mikor kezdett zavarni, ha csak vagyunk, mindenféle cél, teljesítmény vagy megosztás nélkül? Mikor lett kellemetlen a csend, ijesztő az unalom, értelmezhetetlen a jelenlét?
Talán most élünk a legtöbben – de valahogy a legkevésbé itt. 2025-ben mintha kollektíven fáradt volna el a lélek. A fiatalok azonnali visszacsatolásra vágynak, a középkorúak túlélésre játszanak, a sikeresek pedig egy alternatív valóságban mozognak, ahol a probléma szó is csupán egy projektmenedzsment-eszköz. A technológia mindent elérhetővé tett – kivéve egymást. És közben valami észrevétlenül elcsúszott. A beszélgetések elaprózódtak. A tekintetek kikerülik egymást. Együtt vagyunk, de mégsem. Egyszerre több helyen próbálunk lenni – üzenetekben, posztokban, hírfalakon –, de közben sehol sem vagyunk igazán.
„Mindenki elérhető, de senki nincs jelen” azt jelenti, hogy bár technológiailag folyamatosan kapcsolódunk, érzelmileg egyre távolabb kerülünk egymástól. Ez okozhat érzelmi magányt, nehezítheti az intimitást és az egészséges testi-lelki kapcsolódást egyaránt. Hosszú távon szorongással tölthet el, hogy állandóan elérhetőnek kell lennünk az online platformokon, és mentálisan is könnyebben kimerülve érezhetjük magunkat az információrengetegtől” – fejtette ki Zélity Luca life coach.
A #FOMO már a múlté, éljen a #JOMO!
A folyamatos „kell” fogságában
Mikor lett ciki élni? Talán akkor, amikor az érzéseinket már csak emoji-méretekben tudtuk kezelni. Amikor a nevetés nem szabadon tört fel belőlünk, hanem megfontoltan rögzült egy nevetős emoji mögött. Amikor a bánatot nem sírtuk ki magunkból, csak posztoltunk róla egy idézetet. Talán akkor, amikor a valódi, zajos, mocskos, gyönyörű élet elkezdett nem illeszkedni a képernyők steril szabályaihoz. Régen még elég volt egy szivárvány, egy ritka madár, egy közösen hallott nevetés ahhoz, hogy megálljunk. Most már képek ezrei versenyeznek a figyelmünkért – de a szívünk mintha mind közömbös lenne rájuk.
Annyi mindent látunk, hogy már semmit sem érzünk igazán.
Közben megmagyarázzuk magunknak: hatékonyak vagyunk. Elérhetők vagyunk. Be vagyunk kötve a világba. De valójában talán csak menekülünk. A pillanat elől. Az itt és most kockázata elől. Az elköteleződés, az intimitás, a sebezhetőség elől. Mert élni annyit jelentene, mint vállalni azt, hogy nem vagyunk tökéletesek. Hogy fáradtak vagyunk. Hogy örülünk, néha ok nélkül. Hogy megérint valami, még ha nem is trendi. Élni annyit jelentene, mint látni a másikat, nemcsak nézni. De ma már inkább gyorsan továbbgörgetünk.
A pánikrohamok kialakulásának hat leggyakoribb oka
Mikor lett ciki élni? Talán akkor, amikor a „kell” fontosabb lett a „lehet”-nél. Fejlődni kell. Bizonyítani kell. Reagálni kell. Posztolni kell. Válaszolni kell. Megfelelni kell. És eközött a sok „kell” között elfelejtjük, hogy néha csak jó lehetne embernek lenni. Csak úgy. Az élethez bátorság kell. Nagyobb bátorság, mint valaha. A valódi életnek nincsen forgatókönyve. Nincs like-számlálója. Nincsen korrektora. Csak te vagy, a maga nyers, fájdalmas, gyönyörű valóságában. És nem ciki élni.
Nem ciki mosolyogni a villamoson egy ismeretlenre. Nem ciki megkérdezni a boltban, hogy hogy van az eladó. Nem ciki leülni egy parkban, és bámulni a fákat. Nem ciki nem tudni mindent. Nem ciki fáradtnak lenni, elrontani valamit, újrakezdeni. Nem ciki jelen lenni. A kérdés csak az, hogy merjük-e? Merünk-e újra itt lenni – igazán. Nem párhuzamos ablakokban, nem háttérzajként, nem készenlétben. Hanem itt. Most. Egymásnak. Mikor lett ciki élni? Talán nem is lett soha. Csak egy ideig elfelejtettük, hogy mi az.
Ami ma fenntarthatónak tűnik, lehet, hogy holnapra vakvágány lesz
A produktivitás börtönében: Miért félünk megállni?
A szakértő elmondása szerint már gyerekkorunktól kezdve megtanuljuk, hogy a dicséret, az elfogadás, a szeretet gyakran akkor érkezik, ha jól teljesítünk, jó jegyet viszünk haza, szépen viselkedünk, megfelelünk az elvárásoknak. A részünkké válik tehát az az üzenet, hogy a szerethetőségünk az eredményeinkben rejlik. Felnőttként ez jelentheti azt, hogy a „mit érek el” egyenlő azzal, „ki vagyok én”.
Gyakran pont a nehézségeink és gyengeségnek vélt jegyeink azok, amik közelebb hoznak minket egymáshoz és segítik két ember között a kapcsolódást. Fontos tudatosítanunk tehát, hogy akkor is számítunk, ha épp pihenünk, és akkor is szerethetőek maradunk, ha nemet mondunk valamire és nem akarunk minden elvárásnak megfelelni – emelte ki a life coach.
Milyen jelekre érdemes figyelni, ha egyre nehezebb a jelenben lenni?
Segít, ha megvizsgáljuk, milyen élethelyzetek azok, amikor úgy érezzük, nem vagyunk képesek jelen lenni. Ilyenkor hasznos lehet feltenni a kérdést magunknak, hogy vajon az adott környezet, élethelyzet váltja ki belőlünk a szorongást, vagy más az oka? Ha nem a jelenben, akkor hol vagyunk itt és most a fejünkben valójában? Mi a szorongásunk tárgya, mi viszi el a fókuszt a jelen pillanat megélésétől? Ha szeretnénk válaszokat kapni és jobban megérteni a belső világunkat, segít egy megfelelő önismereti módszer vagy lelki segítő.
Zélity Luca elmondása szerint a zűrzavarban nehezen lehet tisztán látni. Minél hangosabbak a külső és belső elvárásaink, annál nehezebben halljuk meg saját igényeink és szükségleteink hangját. Érdemes olykor tudatosan beiktatni olyan órákat, esetleg napokat, amikor időt szánunk saját magunkra, lelassítunk és digitálisan is megpihenünk. Egy csendes, nyugodt környezetben könnyebben vissza tudunk találni a testünkhöz, érzéseinkhez.
„Maximum 35-nek néznek, pedig már elmúltam 40” - Tényleg lassabban öregszünk a jógától és a meditációtól?
„Ahhoz, hogy jelen tudjunk lenni a mindennapi életünkben, és közben megoldást találjunk a problémáinkra, mindig a belső világunk felé kell elindulnunk. Minél többet haladunk befelé, annál könnyebb lesz a nehézségekből kivezető utat is megtalálnunk” – tette hozzá a szakértő. A kérdés, hogy mikor lett ciki élni, talán nem is válaszra vár, hanem inkább arra, hogy elgondolkodjunk, miért hagytuk, hogy a teljesítménykultúra elhomályosítsa a valódi élet örömeit.
Az elérhetőség és a folyamatos jelenlét határaink között egyre inkább elfelejtjük, hogyan legyünk jelen igazán – nem a mások elvárásainak, hanem saját magunknak. Talán itt az ideje, hogy újra felfedezzük azokat a pillanatokat, amikor egyszerűen csak létezni elég, és nem kell semmi más ahhoz, hogy értékesek legyünk. Az igazi bátorság talán nem a teljesítményben rejlik, hanem abban, hogy merünk megállni, és élni – itt és most.
