előfizetésem
Hírlevél
Vidéki nagymamák sötét titkokkal: ezt a filmet mindenkinek látnia kellene
A Ha megérkezik az ősz elsősorban a nők számára fogalmaz meg fontos üzeneteket: mélyrehatóan foglalkozik az öregedés és a késői nőiség megélésének kérdéseivel, de a legextrémebb felvetése mégis az, hogy viszonyul a saját nőiségéhez az, akinek prostituált volt az anyja?
A Ha megérkezik az ősz a 15. Frankofón Filmnapok egyik legjobban várt sikerfilmje volt Magyarországon. Világpremierje az A-kategóriás San Sebastian-i Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában volt, ahol az alkotás a legjobb forgatókönyv díját nyerte el. A film főszereplője Héléne Vincent a legjobb színésznő kategóriában César-díj jelölést kapott. A film rendezője az európai film fenegyereke, kultrendezője, Francois Ozon, aki korábbi filmjeiért több díjat nyert világszerte (Minden rendben ment, Frantz, Dupla szerető, Fiatal és gyönyörű, Született feleség).
A két idős barátnő Párizs nyüzsgését hátrahagyva egy kis burgundiai faluban éli mindennapjait: gombát gyűjtenek, beszélgetnek a falu kis kávézójában vagy az otthonukban és két megállapodott nagymama benyomását keltik. Pedig nem mindennapi karrier áll a hátuk mögött: mindketten prostituáltak voltak, ebből nevelték fel a gyerekeiket és ezzel gyűjtötték össze azt a tartalékot, mely a békés nyugdíjas éveket biztosítja számukra. Nem menekülnek a múltjuk elől, nem élnek hazugságban: szűkebb és tágabb környezetük egyaránt tisztában van a helyzetükkel és mindenki a maga módján kezeli.
Míg ők maguk kiegyensúlyozottnak tűnnek, felnőtt gyerekeiken visszaköszön az a diszfunkcionális modell, amiben felnőttek: Marie-Claude (Josiane Balasko) fia, Vincent (Pierre Lottin) éppen börtönben ül, Michelle (Helen Vincent) lánya, Valerie (Ludivine Sagnier) éppen válófélben van és élete minden problémájáért az anyját teszi felelőssé.
A film Mindenszentekkor indul – Valerie látogatóba érkezik kisfiával, Lucasszal és úgy tervezik, hogy a kisfiú a nagymamájánál tölti az őszi szünetet, amit mindketten repesve várnak. Sajnos az ünnepi ebédbe egy kis hiba csúszik: a Michelle által gyűjtött erdei gomba között egy mérges példány is rejtőzik, ami Valerie tányérján köt ki, aki kórházba kerül. A mérgezés enyhe, túléli a balesetet, de a gyerekkel együtt azonnal visszamegy Párizsba, mert
úgy véli, az anyja szándékosan akarta megmérgezni, ami Michelle-nek végtelenül rosszul esik.
Ezt a cikket a Subscribe with Google jóvoltából olvashatod díjmentesen december 7-éig!
Kit érdekel Cannes: a nyár vígjátéka lehet az Avignoni szerelmesek
Nem sokkal később barátnőjének fia, Vincent kiszabadul a börtönből. Michelle ad neki munkát, sőt abban is segíti, hogy megvehesse a falu főterén üresen álló bárt, Vincent pedig a maga módján szeretné viszonozni a szívességet. Valerie ezt követően egy balesetben meghal – az ügyben nyomozás indul és mind Vincent, mind Michelle a rendőrség látóterébe kerül. De a tragédiának van egy nagyon pozitív hozadéka is: Lucas, az unoka a nagymama gondozásába kerül, így Michelle újra annak a feladatnak élhet, amit a legjobban szeretett a világon – gyereket nevelhet. Hamarosan Marie-Claude is meghal és Michelle, Vincent és a kis Lucas egy furcsa közösséget alkotva, családként élnek tovább.
A rendező nagymamája bújik meg a karakterben
A film tempója olyan, mintha egy lassított séta az őszi erdőben,
miközben az időnként morbidnak tűnő elemek feszítik a cselekményt.
A nyugalom alatt folyamatosan ott motoszkál a bizonytalanság: a halk, disszonáns hangok, a baljós árnyékok és az olyan apró, váratlan vágások, amelyek felkeltik a gyanút, hogy valami nincs rendben. A rendező, François Ozon duplán megcsavarja a történetet, így a harmónia bármely pillanatban megszakadhat, és a múlt titkai előbukkanhatnak. Ez a kettősség hozza létre azt a visszás érzést, ahol a néző folyamatosan elbizonytalanodik: mennyire véletlenek a történések, és mikor csap át a mese női intrikává vagy thrillerbe illő fenyegetéssé.
François Ozon minden interjúban kiemelte, hogy számára az egyik legfontosabb cél az idős színésznőkkel való közös munka és az érett női karakterek komplexitásának feltárása volt. Ez a törekvés szülte meg Michelle figuráját, aki, mint nagymama nem pusztán szeretetteljes, biztonságot nyújtó figura, hanem sokrétű, titkokkal terhelt személyiség is egyben. Michelle nem csupán egy kitalált nagymama, hanem egy olyan figura, akiben Ozon saját gyermekkori emlékei és a nagymamájához való kötődése is megmutatkozik.
A rendező a hétköznapi, apró gesztusokon – mint a gombaszedés vagy a közös főzés – keresztül idézi fel nagymamája szeretetét és gondoskodó jelenlétét, miközben finom iróniával tárja fel a korosodás árnyoldalait is. De a nosztalgia és a szeretet mellett ott lapul a fájdalom is: a múlt el nem mondott titkai és a megbocsátás, mely még várat magára. Így a film egyszerre családi portré és bensőséges vallomás a nagymama-unoka kötelékéről.
