Ha te is a harmincas éveidben keresed a párod, ezt a Netflix sorozatot látnod kell

Július 10-én jelent meg a Netflixen Lena Dunham új sorozata, a Túl sok, amelyben egy harmincas éveiben járó, munkamániás nőt követhetünk, aki szakítása után Londonba költözik, hogy új életet kezdjen.

Elöljáróban a konklúzió: aki alapvető, az egészséges énkép és személyiség kialakulásához szükséges gondoskodásból és érzelmekből túl keveset kapott, sajnos mindenben „túl sok” lesz. Ajánlom ezt a sorozatot mindenkinek, akiben van empátia, aki hajlandó szembesülni a felszín alatt húzódó motivációkkal, aki képes elfogadni valakit-valamit (akár egy sorozatot is) olyannak, amilyen, akinek a fejében össze tud állni egy óriási érzelmi és információhalmaz valódi üzenetté. Nem ajánlom viszont azoknak, akik azokat a produkciókat kedvelik, ahol egyrétegű, készen kapott megoldásokat kínálnak a készítők. Mert itt nem lesz ilyen.

Túl sok vagyok - vagy ti vagytok kevesek?

Lena Dunham (akinek többek között a Csajokat köszönhetjük) új szériájában más szintre helyezi a szépség, a divat, a szex, a párkapcsolat, a szerelem és az elfogadás fogalmát. Önmagában az ő részvétele is „too much” vagyis túl sok a produkcióban, hiszen egy személyben a sorozat kitalálója, rendezője, egyik fő producere, a forgatókönyv társszerzője és egyik főszereplője is. Társalkotóként és zeneszerzőként a férje, Luis Felber jegyzi a szériát, mellettük közreműködtek a létrehozásában az Igazából szerelem és a Sztárom a párom producerei is – nyilván a londoni helyszínek és a brit szereplőgárda miatt. A sorozatot a romantikus és a komikus jelzőkkel futtatják, de dráma is van benne bőségesen, csak észre kell venni.

Főhősünk, Jessica az első rész főcímében a legelcsépeltebb angol klisék mentén menetel be az életünkbe: egyszerre Bridget Jones, Jane Eyre és a Hasfelmetsző összes áldozata – ez előrevetíti, hogy Lena Dunham nem spórol a közhelyekkel. Ellenkezőleg: olyan mennyiségben dobja be őket, hogy az összhatás egyediséggé nemesül. Ugyanez a helyzet az egy részre jutó A-listás sztárok létszámával is: jön Rita Wilson, Emily Ratajkowski, Naomi Watts, Kit Harington, Jessica Alba, Rita Ora, Andrew Scott, Stephen Fry, Adèle Exarchopoulos, Rhea Perlman, Richard E. Grant egymás után, esetenként olyan jelentéktelen cameókban, hogy az már figyelemelterelő hadműveletnek számít (mivel magukkal hozzák a várakozást, hogy a karakter nagyobb jelentőséget nyer, de nem).

Az elmúlt évek egyik legjobb sorozata az Északi-sarkról érkezett, és vétek lenne kihagyni

Szóval Jessica New Yorkot hátrahagyva Londonba költözik, hogy kiheverje a szakítását és távolabb kerüljön a lehetőségtől, hogy zaklassa volt pasiját és annak új barátnőjét, mert sajnos ebbe a hibába is beleesett. Jessica is „túl sok”: egy furcsa buborékban él, amit megtöltenek az érzelmei, a meglehetősen szubjektív világképe és a minden önreflexiót nélkülöző életstartégiája – egyszóval önmaga.

Első látásra egy elégedett, sikeres, hedonista plus size csaj, aki képes úgy élni és viselkedni, mintha topmodell lenne és a lába előtt heverne az egész világ. Pedig Jessica egy érzelmi túlélő: imádott apukáját korán elvesztette, az anyja és a nagyanyja nevelte fel őket a nővérével együtt és a többgenerációs matriarchátus szorításában ezt a szerepet építette fel magának: ellenállhatatlan lesz, laza és vicces, mert ezzel tud annyi figyelmet kicsikarni, amennyihez minimálisan szüksége van ahhoz, hogy ne érezze magát láthatatlannak.

A kapcsolat, aminek az elvesztése miatt szenved, mérgező volt, melyben egy kisstílű érzelmi zsaroló kihasználta a nyitottságát és a nagyvonalúságát. Londonba érkezve mégis hihetetlen optimizmussal lép át az első akadályokon: a romantikus utcanév egy kelet-londoni önkormányzati lakótelepet takar, az új munkahelye sem az amerikai főnöke (és sógora) által felvázolt menő produkciós cég. De sebaj: Jessica élni és gyógyulni akar, nemcsak keresni, hanem meg is találni a vágyott szerelmet és boldogságot.