Ez az apróság lehet az Alzheimer ellenszere: most azonnal be kell szerezned belőle!
A te konyhádban milyen szerepet tölt be a rozmaring? Ha eddig csak sült burgonyára vagy mediterrán fogásokra szórtál belőle, most érdemes új szemmel nézned erre az itthon is kedvelt fűszernövényre! Kiderült ugyanis, hogy az Alzheimer-kór megelőzésében is fontos szerepe lehet.
Ezeket láttad már?
A The Conversation hangsúlyozza: a rozmaring (Rosmarinus officinalis) nemcsak az ételek lelkét adhatja, hanem egyre több tudományos kutatás szerint az agyunk egészségére is pozitívan hat. Az illata frissít, a vegyületei számos jótékony tulajdonsággal rendelkeznek, és úgy tűnik, akár az Alzheimer-kór elkerülésében is segíthet.
Az ókor óta kedvelt fűszer
A rozmaring a Földközi-tenger térségéből származik, és már az ókori kultúrák is használták: a görög és római diákok például rozmaringágat tűztek a hajukba, hogy javítsák a koncentrációjukat és az emlékezőképességüket. Érdekesség továbbá, hogy a középkori Európában egyben a halhatatlanság és a hűség szimbóluma is volt — az esküvői koszorúkba tűzött rozmaringágak ezt a jelentést hordozzák, így a növény története és jelentése mélyebb, mint sokan gondolnánk.
Most a modern kutatások alapján beigazolódni látszik az a szokás, hogy a rozmaringot az agy támogatására használjuk. Egy tanulmány szerint azok, akik rozmaring illatot lélegeztek be, jobban teljesítettek memóriateszteken, mint azok, akik szagtalan környezetben voltak. Úgy tűnik tehát, a rozmaring valóban nem csupán egy illatos fűszernövény, hanem az agyunk természetes támogatója is lehet.
Többféleképpen támogathatja az agyunkat
A rozmaring többféle módon is képes támogatni az agyműködést. Először is, fokozza a vérkeringést, beleértve az agyi keringést is, ezáltal több oxigénhez és tápanyaghoz juttatja az agysejteket, ami hozzájárulhat a mentális tisztasághoz. Emellett nyugtató tulajdonságokkal is büszkélkedhet: kutatások szerint az illata csökkentheti a szorongást és javíthatja az alvást. A kevesebb stresszről pedig úgy tartják, hogy jobb koncentrációt és memóriát eredményezhet.
Csökkenti a szorongást és javítja az alvást: Gwyneth Paltrow is erre a filléres gyógynövényre esküszik
Nem mehetünk el szó nélkül az egyik kulcsfontosságú hatóanyaga, az 1,8-cineol mellett sem. Ez a vegyület akadályozza az acetilkolin lebomlását, amely az egyik legfontosabb agyi neurotranszmitter a tanulás és emlékezés folyamatában. Az acetilkolin szintjének megőrzésével a rozmaring segíthet a kognitív funkciók fenntartásában, különösen idősebb korban.
Erőteljes antioxidáns hatással bír
A rozmaring igazi antioxidáns-bomba is. Rengeteg benne a fitokemikália, vagyis olyan növényi vegyület, amely kedvezően hathat az egészségre. Az egyik leghatásosabb ezek közül a karnózsav (carnosic acid), amely nemcsak antioxidáns, hanem gyulladáscsökkentő is. A kutatások szerint ez az anyag védelmet nyújthat az agysejteknek, különösen az Alzheimer-kór kialakulásával összefüggő károsodásokkal szemben.
2025-ben a kutatók kifejlesztették egy stabilabb formáját ennek a vegyületnek, amely a diAcCA nevet kapta. Az eddigi, preklinikai vizsgálatok ígéretes eredményeket hoztak: „javította a memóriát, növelte a szinapszisok számát (ezek az agysejtek közötti kapcsolatok), és csökkentette az Alzheimer-kórhoz kapcsolódó káros fehérjéket, mint az amiloid-béta és tau.”
A legizgalmasabb az egészben, hogy a diAcCA csak a gyulladt agyterületeken aktiválódik, ami csökkentheti a mellékhatások esélyét. Az állatkísérletekben nem tapasztaltak toxikus hatásokat, sőt, jelentős kognitív javulást figyeltek meg.
A következő lépés az emberi klinikai vizsgálatok elvégzése. A kutatók úgy vélik, hogy a diAcCA nemcsak az Alzheimer-kór ellen lehet hatékony, hanem más gyulladásos betegségek, például a 2-es típusú cukorbetegség, szív- és érrendszeri betegségek vagy a Parkinson-kór kezelésében is szerepet kaphat.
Nem csak az agyunknak kedvezhet
A rozmaring lehetséges jótékony hatásai túlmutatnak az agyműködésen. Hagyományosan alkalmazták emésztési problémákra és gyulladások enyhítésére. A benne található rozmarinsav és urzolsav nemcsak belsőleg lehetnek hatásosak, hanem bőrproblémák – például akné vagy ekcéma – esetén is segíthetnek. A karnózsav pedig bőröregedés-gátló hatású lehet, mivel védi a bőrt a nap káros hatásaitól. Illóolaja antimikrobiális tulajdonságú, így a kozmetikában és természetes tartósítószerként is hasznosítható.
Tudósok megnevezték azt az egy zöldséget, amelyet termesztenünk kellene az apokalipszis túléléséhez
Nem minden formában veszélytelen
Bár a rozmaring fűszerként, teában vagy illóolajként általában biztonságos, nagy dózisban – például étrend-kiegészítőként – nem árt óvatosan bánni vele. Nagy mennyiségben hányást, ritkán görcsöket okozhat, és várandósok számára sem ajánlott, mivel előfordulhat, hogy fokozhatja a méhösszehúzódásokat. Bizonyos gyógyszerekkel, például vérhígítókkal is kölcsönhatásba léphet, így a használata előtt érdemes orvossal egyeztetni.
Egy kis rozmaring aranyat érhet
Egyre több kutatás mutat rá, hogy a rozmaring hatóanyagai fontos szerepet játszhatnak a krónikus betegségek, köztük az Alzheimer-kór kezelésében. Bár a tudomány még dolgozik a bizonyításán, már most is érdemes lehet beépíteni a mindennapjainkba. Legyen szó egy illatos ételről, egy csésze teáról vagy egy csepp illóolajról – egy kis rozmaring könnyen lehet, hogy sokat tehet a jövőbeli jóllétedért.