Nyul Debóra

Nyul Debóra

Újságíró

8 év szakmai tapasztalat
8 éve a Glamournál

Kiemelt terület: életmód, szépség

Tanulmányok: Pázmány Péter Katolikus Egyetem Kommunikáció és Médiatudomány szak, Károli Gáspár Református Egyetem Kommunikáció- és Médiatudomány szak

Kislánykorom óta újságírói pályára készültem. Az első színes magazinokat, melyek a kezembe kerültek, nagy lelkesedéssel vágtam kis darabokra, és ragasztottam össze belőlük néhány mondat kíséretében a saját újságomat. Az írás iránti lelkesedésem az évek múltával is töretlenül kitartott: 2019-ben a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Kommunikáció és Médiatudomány alapszakán végeztem, majd a Károli Gáspár Református Egyetem Kommunikáció- és Médiatudomány mesterképzésén szereztem digitális kommunikáció menedzser képesítést.

2018-ban jelentkeztem nyári gyakorlatra a GLAMOUR magazinhoz. Maróy Krisztina főszerkesztő ekkor nemcsak arra adott lehetőséget, hogy a gyakorlatban is megtanulhassam az újságírói szakma alapjait a szerkesztőségben, hanem még abban az évben ősszel csatlakozhattam a csapatukhoz. Az elmúlt években voltam oktatásszervező, majd egyéni vállalkozó lettem, de egy dolog nem változott: azóta is írok a GLAMOUR online felületére, és a nyomtatott magazinban is több írásom jelent már meg.

Jelenleg a fő területem az egészséges életmódot, a szépségápolást érintő tartalmak készítése. Előbbi különösen közel áll hozzám, mert glutén- és tejérzékenyként alaposan megtanultam, mennyire törékeny kincs az egészségünk, és egyben küldetésemnek érzem, hogy másoknak segíthessek abban, hogyan lehet különféle ételintoleranciák mellett tudatosan táplálkozni.

Hobbi: a tacskóm, Nina, glutén- és tejmentes sütés, főzés, utazás, olvasás

Tanulmányok
digitális kommunikáció menedzser Károli Gáspár Református Egyetem, 2022
kommunikátor, újságírás Pázmány Péter Katolikus Egyetem, 2019

Legfrissebb cikkeim:

A szakértő elárulta, mennyi koffeint ihatsz naponta, amennyi még nem ártalmas az egészségedre Életmód

A szakértő elárulta, mennyi koffeint ihatsz naponta, amennyi még nem ártalmas az egészségedre

4 rákmegelőző fűszer, aminek minden konyhában ott lenne a helye Életmód

4 rákmegelőző fűszer, aminek minden konyhában ott lenne a helye

A dietetikus kedvenc vacsorája, amitől úgy alszol majd, mint a bunda Életmód

A dietetikus kedvenc vacsorája, amitől úgy alszol majd, mint a bunda

Ez a kulcsfontosságú vitamin segíthet megelőzni a demenciát, feltéve, ha eleget eszel belőle Életmód

Ez a kulcsfontosságú vitamin segíthet megelőzni a demenciát, feltéve, ha eleget eszel belőle

3 étel és ital, ami pajzsként véd a hasnyálmirigyrák ellen Életmód

3 étel és ital, ami pajzsként véd a hasnyálmirigyrák ellen

Pszichológus arról, mi történik egy gyerekkel mentálisan, ha a szüleivel alszik Életmód

Pszichológus arról, mi történik egy gyerekkel mentálisan, ha a szüleivel alszik