„Mindent most, azonnal!” – A modern élet láthatatlan gyilkosa

2025. május 7.
A modern világ állandó rohanása a kiégéshez és pszichoszomatikus problémákhoz vezethet, de egy kis odafigyeléssel megelőzhető
A modern világ állandó rohanása a kiégéshez és pszichoszomatikus problémákhoz vezethet, de egy kis odafigyeléssel megelőzhető
Fotó: Deagreez/Getty Images

A modern világ folyamatos tempót diktál – mintha minden nap egy sprint lenne, ahol az egyetlen cél: nem maradni le. Határidők szorításában, elvárások hálójában, a „mindig elérhető” kultúrában még a pihenés is bűntudattal jár. De vajon meddig bírja ezt az elme és a test? Hogyan szakadhatunk ki a túlhajszoltság ördögi köréből, amikor a gyorsaság szinte ösztönné vált bennünk? Erről a láthatatlan nyomásról és a lassítás erejéről beszélgettünk Kertész Lillával, a Glamour KarrierKedd rovatvezetőjével.

Talán számodra sem ismeretlen a kiégett kollégák, menedzserek és vezetők képe és az is lehet, hogy személyesen is ismersz valakit, aki túlhajtotta magát, mert nem tudott sem megállni, sem pedig lelassulni. Közhelyesen hangzik, de modern és rohamosan változó világunk rákényszerít bennünket arra, hogy lépést tartsunk ezzel a gyors tempóval. Olyan, mintha nem is lenne más választásunk, minthogy végigrohanjunk az életünkön. A rohanás, valamint a sürgetettség és az elkésettség érzése azonban hosszú távon olyan következményekkel is járhat, mint a kiégés illetve különböző pszichoszomatikus problémák kialakulása.

Azáltal, hogy lelassítjuk a tempót és egy egészségesebb ritmust alakítunk ki, elősegíthetjük a fókusz hosszabb távú fenntartását, ami jobb döntéshozatalhoz és a kognitív túlterhelés csökkentéséhez vezet, valamint a fentiekben említett mentális és egészségügyi kihívások megelőzéséhez is. Kutatások szerint a multitasking és a rohanás akár negyven százalékkal is csökkentheti az eredményességünket, mivel agyunk kevésbé tud hatékonyan működni, amikor gyakran váltunk a feladatok között. Ráadásul, a lelassulás csökkenti az olyan stresszhormonok szintjét is, mint a kortizol, javítva a tisztánlátást és a kreativitást.

Ma mindenki a gyors, azonnali, rapid megoldásokban gondolkodik, akár a mindennapokban, akár a hosszabb távú tervek esetében.

Félelem a kimaradástól

Ez a félelem, amelyet gyakran FOMO-nak (Fear of Missing Out - félelem attól, hogy lemaradunk vagy kimaradunk valamiből) neveznek, az emberi evolúcióban gyökerezik. Őseink állandó éberségükre támaszkodtak a túlélésük érdekében. A modern korban ez az ösztön átalakult a társadalmi, szakmai vagy személyes lemaradástól való szorongássá és félelemmé.

glamour plusz ikon Robbantsd be a karriered fengsuj tippjeink segítségével!

Napi horoszkóp: a Szűz féltékenységi drámába keveredhet, a Nyilas előtt új lehetőségek nyílnak, a Skorpió kényes titkokhoz jut

A közösségi média megjelenése szintén tovább erősítette ezt a félelmet azáltal, hogy ezek a felületek elárasztanak bennünket mások eredményeiről és sikereiről készült tartalmakkal, posztokkal, ezzel azt az érzést keltve bennünk, hogy mindenki más előrébb jár az életben és ha nem osztjuk be életünk minden pillanatát, ha nem töltünk meg minden percet egy feladattal, akkor veszítünk másokkal szemben és kudarcot vallunk.

Neurológiai szempontból a közösségi média erőteljes hatással van az agy jutalmazó rendszerére is, hiszen az értesítések, a kedvelések és a frissítések egyfajta jutalom-érzéssel társulnak, megemelve a dopamin-szintünket, végül pedig a sürgetés és az összehasonlítás körforgását állandósítják. Az üzleti életben különösen megfigyelhető ez a tendencia. Azok a cégek és iparágak maradnak fenn a rohamos technológiai fejlődésben, akik képesek lépést tartani ezzel a folyamatos és fokozatosan gyorsuló változással.

James Clear, szerző, az Atomi szokások című könyvébben „a marginális nyereségek aggregációjának” nevezett koncepciója - amit egy százalékos megoldásnak is nevezhetünk - ellensúlyozhatja a FOMO-t. A modell szerint ahelyett, hogy egy nagy előnyre fókuszálnánk és mindent egyszerre próbálnánk megtenni, azt javasolja, hogy összpontosítsunk inkább a kisebb, ám rendszeres és következetes lépésekre és minden nap tegyünk bele egy százalékot abba, amilyen irányban haladni szeretnénk.

Ez a módszer átformálja a lemaradástól való félelmet: a lassítás és a kisebb lépésekben haladás nem jelenti a lehetőségek elvesztését - azt jelenti, hogy a legfontosabb dolgokra koncentrálsz egy hosszú távú perspektívát követve és elengeded a felesleges és zavaró tényezőket. Clear a könyvében kitér a szokások és az identitás összehangolásának szerepére is, ami segíthet abban, hogy a múló jutalmak hajszolása helyett olyan cselekvéseket helyezzünk előtérbe, amelyek megerősítenek bennünket abban, akivé válni szeretnénk.

Hasznos technikák

Számos hatékony technika létezik, amelyeket kipróbálhatunk, ha szeretnénk megtanulni lelassulni. Többek között:

  • „Single-tasking” feladatvégzés: A multi-tasking helyett egyszerre csak egy feladatra koncentráljuk a teljes figyelmünket.
  • Időblokkok kialakítása: Konkrét idősávok kijelölése az összekapcsolódó tevékenységek végzése esetén. Ha a hasonló vagy összekapcsolódó feladatokat egyazon idősávra csoportosítod (például: adminisztratív feladatok), azzal csökkentheted a mentális terhet, amit a feladatok közötti váltás okozna.
  • Adj hálát! A hála gyakorlása nem csak az élettel való elégedettségedre van hatással, de a lelassulásban is a segítségedre lesz. Minden nap jegyezz fel három olyan dolgot, amiért az adott napon hálás voltál, ezzel is a jelen-tudatosságodat erősítve.

glamour plusz ikon Hogy jutottunk el hagyományos szépségideáloktól a sokszínűségig?

Napi horoszkóp: a Szűz féltékenységi drámába keveredhet, a Nyilas előtt új lehetőségek nyílnak, a Skorpió kényes titkokhoz jut

A James Clear által említett „kiváltó ok-rutin-jutalom” keretrendszer alkalmazható a lelassulási szokásaid kialakításához is.

  • Kiváltó ok: Állíts be emlékeztetőket vagy találj ki kiváltó okokat a tudatos cselekvéshez. Például hagyd a telefonodat egy másik szobában, amikor fókuszáltan szeretnél dolgozni.
  • Rutin: Vezess be apró gyakorlatokat, amelyek megerősítik az odafigyelést, például tarts rövid szünetet a külöböző típusú feladatok között. Vegyél néhány mély lélegzetet, tegyél egy rövid sétát, vagy végezz el egy pár perces mindfulness gyakorlatot!
  • Jutalmazás: Ünnepeld meg a kis győzelmeket is! Ismerd el, hogy a lelassulás hogyan segített elkerülni a stresszt vagy javítani az eredményességeden!

Hatékonyabb élet

A lelassulás segít abban, hogy a cselekedeteinket összehangoljuk az értékeinkkel és a céljainkkal. Megakadályozza azt is, hogy az elfoglaltság csapdájába essünk, amikor az aktivitást összetévesztjük azzal, amikor valóban eredményesek vagyunk. Az egyik különösen hatékony módszer a lelassulásara a Pareto-elv (más néven a 80/20-as szabály), amely szerint az eredmények 80%-a az erőfeszítések 20%-ából származik. A lassítás lehetővé teszi számunkra, hogy beazonosítsuk, majd összpontosítsunk erre a döntő fontosságú 20%-ra. Határozd meg például azt, hogy a teendőid mely 20%-a hozná az eredményeid 80 %-kát és kezdj el ezzel ezekkel a feladatokkal foglalkozni!

A rendszerszemlélet is sokat segíthet abban, hogy képesek legyünk lelassulni és mindeközben hatékonyak maradni. A lassítás lehetővé teszi számunkra, hogy olyan rendszerek kiépítésére összpontosítsunk, amelyek támogatják a kívánt eredményeinket. Például ahelyett, hogy egy homályos célt tűzünk ki, mint például „legyünk produktívabbak”, létrehozhatunk egy olyan rendszert, amelyben a nap bizonyos óráját a mély, koncentrált, produktív munkának szenteljük.

A kidolgozott, működő rendszerek felülmúlják a hirtelen, utolsó pillanatban tett erőfeszítéseket, valamint csökkentik a halogatást és a szétszórtságot is. A lassítás abban is segít, hogy elkerüljük azt a tendenciát, hogy inkább alacsony hatásfokú feladatokkal vagyunk elfoglalva, mintsem hogy értelmes fejlődést érjünk el. Ha lelassítunk, akkor a nagy hatású cselekvéseket tudjuk előtérbe helyezni.

A média, a közösségi média minden az azonnali megoldásokra nyújt lehetőségeket.

Legyen az külalak, szakmai siker, anyagi javak megszerzése. A teljes kizárás - bár bizonyos helyzetekben lehetséges - nem szükséges, azonban a tudatosság és egyfajta stratégiai irányítás kulcsfontosságú. A közösségi média túlzott használata ugyanis összefüggésbe hozható a szorongás és a depresszió magasabb szintjével (Twenge et al., 2017).

glamour plusz ikon Cselényi Eszter befektetők nélkül vágott neki a vállalkozásnak, a Celeni ma az egyik legelismertebb magyar márka

Napi horoszkóp: a Szűz féltékenységi drámába keveredhet, a Nyilas előtt új lehetőségek nyílnak, a Skorpió kényes titkokhoz jut

Ahelyett, hogy hagynánk, hogy a közösségi média befolyásolja az életünket, dolgozzunk ki egy stratégiát arra, hogy egy minket támogató eszközként tekintsünk a közösségi média lehetőségeire és felületeire. Néhány módszer, amivel irányításunk alá vehetjük a közösségi médiát:

Az azonnali örömszerzés és siker helyett érdemes lehet beépítenünk az életünkbe a késleltetett kielégítés koncepcióját, mint a hosszú távú siker egyik leghatásosabb szokását. Ha lehetséges, távolodj el a zavaró tényezőktől, amennyire csak lehetséges, például kapcsold ki az értesítéseket vagy törölj bizonyos alkalmazásokat a telefonodról -, hogy egy olyan környezetet teremts, amelyben tudatosan a hosszú távú céljaidra tudsz összepontosítani, illetve mélyebben el tudsz merülni a jelen tevékenységeiben.

Tarts digitális nagytakarítást! Kövess olyan fiókokat, oldalakat és felhasználókat, amelyek vagy akik inspirálnak és összhangban vannak az értékeiddel és a céljaiddal. Minden mást pedig kövess ki, blokkolj le vagy törölj ki. Ezzel egyfajta digitális méregtelenítést hajtasz végre és csökkented a túlterheltség érzését. Meglátod majd, mennyire felfrissítő érzés lesz az, amikor már csak a számodra legkedvesebb, leghasznosabb és legmotiválóbb tartalmakkal találkozol.

A gondolat és a teremtés között szoros összefüggés van.

A lelassulás gátja vagy titka a „sikeres” életnek?

A lelassulás által olyan lehetőségeket is észrevehetünk, amelyekkel hosszútávon paradox módon éppen felgyorsíthatjuk a valódi céljaink elérését. A lelassulás összhangban van a fenntartható siker filozófiájával is. Amikor lelassulunk, tisztán látjuk, hogy mit jelent számunkra a siker egyénileg, mi okoz számunkra valódi elégedettséget és mi az, ami valóban hozzájárul az érzelmi, fizikai és mentális szintű jól-létünkhöz. A lelassulás által a társadalmi elvárásokon túlra láthatunk.

Steve Jobs például a tudatos összpontosítást gyakorolta. Jobs híres mondása: „Az innováció azt jelenti, hogy nemet mondunk ezer dologra”. Ez a gondolkodásmód a felszínes győzelmek helyett az értelmes, hosszú távú eredményeket segíti elő.

A kis szokások következetes ismétlése idővel figyelemre méltó eredményekhez vezet. A lelassulás egy fókuszált, tudatos hozzáállással párosulva lehetővé teszi számunkra, hogy a gyors győzelmek utáni rohanás helyett a fokozatos fejlődésre összpontosítsunk. A lassítással olyan működő rendszereket hozhatunk létre, amelyek fenntartják a sikert, ahelyett, hogy az azonnali eredmények hajszolásában kiégnénk.

A siker gyakran türelmet és kitartást igényel, mivel vannak olyan időszakok, amikor az eredmények nem azonnal láthatóak, sőt, úgy érezzük, hogy stagnálunk és nem történik fejlődés vagy változás - a lassítás lehetővé teszi, hogy lendületvesztés nélkül átvészeljük ezeket az időszakokat is. Léteznek légzéstechnikák, meditáció, jóga, melyek mindegyike a belső megélésre helyezi a fókuszt.

glamour plusz ikon A nő, aki átírta a tévé szabályait – Hámori Barbara inspiráló karrierje

Napi horoszkóp: a Szűz féltékenységi drámába keveredhet, a Nyilas előtt új lehetőségek nyílnak, a Skorpió kényes titkokhoz jut

Valóban hozzásegítenek minket ezek a lassabb, belső folyamatok ahhoz, hogy másként tekintsünk a körülöttünk lévő világra. Ezek a gyakorlatok átformálják azt, ahogyan a világot érzékeljük és ahogyan kapcsolatba lépünk a környezetünkkel és önmagunkkal.

Idegtudományi vizsgálatok azt mutatják, hogy:

  • A meditáció növeli az agy szürkeállományát az összpontosítással, empátiával és önismerettel kapcsolatos régiókban,
  • A légzőgyakorlatok csökkentik a szimpatikus idegrendszer aktivitását, elősegítve a nyugalmat és javítva az érzelmi szabályozást,
  • A jóga erősíti a test és elme kapcsolatát, javítva mind a fizikai, mind a mentális egészséget.

Ezek a gyakorlatok ösztönzik a reaktív gondolkodásról a reflektív gondolkodásra való áttérést, lehetővé téve az élet mélyebb megbecsülését.

Mit tegyünk, ha kizökkenünk a lelassulás folyamatából?

A rohanásból a lassulás szemléletmódjába átlépni egy folyamat, nem pedig egyszeri, hirtelen változás eredménye. Bizonyos szempontból a lelassuláshoz is le kell lassulni. Mint minden változáshoz, ehhez is időre és következetes gyakorlásra van szükség. Ahogyan egy szokás tartós megváltoztatásához is hetekre vagy hónapokra van szükség, ugyanígy a lelassulás valódi előnyeinek megtapasztalásához is. Abban az esetben, ha úgy érezzük, hogy nehezen birkózunk meg a folyamattal, a következőket lehet tenni:

  • Ismerd fel a kiváltó okokat! Azonosítsd, mi zavarta meg a rutinodat (pl. határidők, stressz).
  • Kezdd kicsiben! Kezdd az adott szokás vagy viselkedés megváltoztatását úgy, hogy a lehető legegyszerűbbé teszed az elindulást és a cselekvést. Például, ha meditálni szeretnél, kezdd mindössze napi 1 vagy 2 perccel. Ha szeretnéd egy sportos életmódra váltani, akkor kezdd azzal, hogy naponta csak 5 percet mozogsz, vagy csak nyújtasz pár percet. Minél egyszerűbben kivitelezhető egy cselekvés, annál nagyobb az esély arra, hogy hosszú távú eredményeket érj el.
  •  Tekints a visszaesésekre a folyamat részeként! Tekints rájuk tanulási lehetőségként, ne kudarcként. Az időszakos visszaesések a teljesítményedben vagy a tempódban a folyamat természetes velejárói. A következetesség többet számít, mint a tökéletesség. Még a kis erőfeszítések is jelentős előrelépést eredményeznek.

Akár a sportot, akár az arcjógát vesszük alapul, mindegyik egy hosszú idő alatt elérhető eredményt ígér, mely fokozatosan hoz látványos eredményt, szemben a testkezelésekkel, arcesztétikával, melyek azonnali hatást ígérnek. A társadalmi elvárások gyorsak és azonnali megoldásra sarkallnak bennünket.

glamour plusz ikon A búra nélküli védtelenség állapota – beszélgetés Máray Mariann gyermekkönyv illusztrátorral

Napi horoszkóp: a Szűz féltékenységi drámába keveredhet, a Nyilas előtt új lehetőségek nyílnak, a Skorpió kényes titkokhoz jut

Tényleg van időnk várni?

Az a meggyőződés, hogy nincs időnk, egy kognitív torzítás. A hosszú távú eredmények türelmet és következetességet igényelnek, de tartós jutalmat kínálnak. Például a fitneszben a fenntartható fogyás hónapokig tart, míg a gyors diéták visszaeső súlygyarapodáshoz vezetnek A készségfejlesztés során egy új készség elsajátítása időbe telik, de tartós karrierelőnyökkel jár. A kulcs az, hogy felismerjük, hogy a gyors megoldások gyakran átmeneti eredményeket eredményeznek, míg a lassú, folyamatos fejlődés tartós sikerhez vezet.

James Clear hangsúlyozza a szokások összetett hatását, ahol a kis változtatások idővel figyelemre méltó, gyakran exponenciális eredményeket hoznak létre. Ez a koncepció megnyugtat bennünket, hogy bár a hosszú távú eredmények türelmet igényelnek, megéri várni rájuk. Clear azt írja: „A különbség, amit egy apró javulás idővel eredményezhet, megdöbbentő”. Ha lelassítunk, hogy a fokozatos fejlesztésekre összpontosítsunk, akkor biztosíthatjuk, hogy még a rohanó világban is érdemi előrelépést érünk el a hosszú távú célok felé. Vannak olyan lehetőségek, helyek, önismereti tréningek, melyek segítenek a lelassulás folyamatában.

  • Mindfulness workshopok: Ezek gyakorlati eszközöket tanítanak a mindfulness mindennapi életbe való integrálásához.
  • Természetjáró elvonulások: A természetben való elmerülés elősegíti a nyugalmat és az önvizsgálatot.
  • Coaching és terápia: A személyre szabott útmutatás segít azonosítani a lassítás akadályait és a leküzdésükhöz szükséges stratégiákat is kínál.

Sok városban ingyenes vagy megfizethető közösségi jóga- vagy meditációs foglalkozásokat is kínálnak. A hasonló gondolkodású közösségekhez való csatlakozás a társadalmi megerősítés erejét is kihasználja. Ha hasonló célokkal rendelkező emberek vesznek körül, az erősíti az elkötelezettséget és elősegíti az elszámoltathatóságot.

Új nézőpontok

Hosszabb távon a lelassulás további előnyökhöz is vezet. Például a hiányról a bőségszemléletre való átallásunkat is segíti. Többé nem azzal mérjük értékünket, hogy mennyit teszünk, hanem elkezdjük értékelni az élményeink minőségét. Az előnyök közé tartozik továbbá:

  •  Fokozódik a kreativitás: Az álmodozásnak és az elmélkedésnek biztosított tér innovatív ötletekhez vezet.
  • Az élettel való megnövekedett elégedettség: A végtelen feladatok helyett az értelmes tevékenységekre való összpontosítás fokozza a kiteljesedést és több flow élményben is lehet részünk.
  • Javuló kapcsolatok: A jelenlét elmélyíti a személyes kapcsolatokat.

glamour plusz ikon Elérkezett a lelki nagytakarítás ideje – Ezt javasolja a pszichológus

Napi horoszkóp: a Szűz féltékenységi drámába keveredhet, a Nyilas előtt új lehetőségek nyílnak, a Skorpió kényes titkokhoz jut

Végső soron, ha kilépünk az elfoglaltság mókuskerekéből, akkor szándékosabban és hitelesebben élhetünk. A lassítással mentális teret szabadítunk fel, hogy arra összpontosíthassunk, ami valóban számít. Minden egyes cselekedetünk egy döntés azzal kapcsolatban, hogy milyen emberré szeretnénk válni. Amikor kilépünk a sürgetettség okozta rohamos tempóból, egy döntést hozunk, hogy egy tudatosabb és jelentőségteljesebb életet éljünk.